hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

10 milliárd forintos keretösszegű pályázat az erdők szerkezetátalakítására

  • MTI

Már benyújthatók az erdők szerkezetátalakítására igényelhető pályázatok: a 10 milliárd forint keretösszeggel megjelent támogatás célja, hogy segítse erdeink klímaváltozáshoz történő alkalmazkodását – jelentette be Mocz András, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára.

Az AM által hétfőn eljuttatott közleményben az áll, hogy az éghajlatváltozás üteme meghaladja azt a mértéket, amihez a fafajok természetes folyamatok révén alkalmazkodni képesek.

A magyarországi erdőállományoknak sok esetben aktív emberi segítségre van szükségük az alkalmazkodáshoz, ennek egyik legfontosabb eleme a fafajok és az erdőszerkezet változatosságának növelése – írták.

Az erdei ökoszisztémák klímaváltozással szembeni ellenálló-képességének, alkalmazkodásának vagy környezeti értékének növelése címen meghirdetett pályázat keretében támogatás nyújtható erdőszerkezet-átalakításra, javított felújításra – melyben kritérium az elegyesség növelése –, klímarezisztens szaporítóanyaggal történő felújításra, valamint különböző talaj- és csemetevédelmi kiegészítő tevékenységekre – ismertette a helyettes államtitkár a közlemény szerint.

Mocz András hozzátette, az erdők szerkezetének átalakítása által javítható az erőállományok korstruktúrája, elegyessége és biodiverzitása, így javul az erdei ökoszisztémák ellenálló-képessége és környezeti értéke.

Kiemelt célnak nevezték a fokozódó és egyre szélsőségesebbé váló környezeti hatások, mint például az aszály, az erdő- és vegetációtüzek, fagykárok és viharkárok, továbbá az újonnan megjelenő biotikus kórokozók és károsítók elterjedésének ellensúlyozása.

Az erdőkárok megelőzését és a károsodott erdőpotenciál helyreállítását külön felhívások támogatják, mellettük azonban azonos fontosságú az erdők hosszú távú minőségi megújítása is – jelezték.

A támogatási kérelmek benyújtásának első szakaszára 2025. szeptember 1. és 30. között van lehetőség – áll a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Díjbekérő – előlegszámla

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Foglalkozási rehabilitációs szolgáltatások áfamentesek-e?

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

24/48 munkaidőkeret – munkaszüneti nap

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink