hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megújultak az érettségi vizsgakövetelmények

  • MTI

A köznevelés tartalmi megújulásának következő lépéseként elkészültek a 2020-ban módosult nemzeti alaptanterv és a kerettantervek tartalmához illeszkedő részletes érettségi vizsgakövetelmények – tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-t.

Ezek alapján először a 2023/2024-es tanévben a május-júniusi érettségik alkalmával adnak számot tudásukról a vizsgázók – tartalmazza a közlemény.
    
A részletes vizsgakövetelmények egyrészt a megújult nemzeti alaptantervhez illeszkedve meghatározzák az új vagy megváltozott fókuszú tantárgyak – mint a digitális kultúra vagy az állampolgári ismeretek – vizsgaelvárásait, másrészt korszerű értékelési módszerek beépítésével széles teret adnak a tanulók önálló problémamegoldásának és kreativitásának – tették hozzá.
    
Közölték: utóbbit igazolja, hogy az új struktúra értelmében az érettségiző középiskolai tanulók minden természettudományos vizsgatárgyból – biológia, kémia, fizika, földrajz – választhatnak projektfeladatot is. Megmarad ugyanakkor az érettségi vizsga kétszintű rendszere, és a kötelező vizsgatárgyak köre sem változik.
    
Az Emmi a részletes vizsgakövetelmények fontos elemének nevezte, hogy az valamennyi tárgy esetében egyértelműen elhatárolja a középszinthez képest az emelt szintű vizsgán elvárható többlet-ismeretanyagot.
    
A sikeres és eredményes felkészülést szolgálják az intézményekben a fakultációk, valamint a jelentős számú, a 11. és 12. évfolyamon érettségi felkészítésre felhasználható, illetve szabadon tervezhető órakeret – írták.
    
Kiemelték, hogy a most közzétett érettségi követelményeket a vizsgáztatásban nagy tapasztalattal rendelkező, gyakorló pedagógusok és mérési szakemberek állították össze.
    
A minél magasabb minőség érdekében az előzetes tervezetet hosszas és széles körű szakmai és társadalmi vitára bocsátotta a tárca a dokumentumok elfogadását megelőző időszakban: a Nemzeti Pedagógus Kar, az Országos Nemzetiségi Tanács és más országos szervezetek javaslatai mellett további 1733, főként pedagógusok és magánszemélyek által megfogalmazott észrevétel érkezett a külön e célra létrehozott online felületen. A vizsgakövetelményeket kidolgozó tantárgyi bizottságok igyekeztek minden hasznos és beépíthető javaslatot figyelembe venni – ismertették.
    
Végül emlékeztettek: a jogszabályi környezet változásának eredményeként a miniszteri rendeletként kihirdetett részletes érettségi vizsgakövetelmények mostantól kezdve tárcadokumentumként jelennek meg.
    
A megújított részletes követelményekhez az Oktatási Hivatal honlapján mintafeladatsorok is elérhetők lesznek a közeljövőben – olvasható a közleményben.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Dán jövedelem adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Fehér kártya

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink