hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megszavazta a kényszermunkával készült termékek kitiltását az EU piacáról az EP

  • HellóSajtó

Az Európai Parlament jóváhagyta azt az új rendeletet, amely lehetővé teszi az EU számára, hogy betiltsa a kényszermunkával előállított termékek értékesítését, behozatalát és kivitelét – írja közleményében az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája.

A tagállamok hatóságai és az Európai Bizottság megvizsgálhatják majd a gyanús árukat, ellátási láncokat és gyártókat. Ha egy termékről bebizonyosodik, hogy kényszermunka alkalmazásával készült, akkor azt többé nem lehet majd az uniós piacon (beleértve az internetet is) értékesíteni, és a szállítmányokat az EU határainál feltartóztatják.

Vizsgálatok

A vizsgálatok lefolytatására vonatkozó döntések alapja tényszerű és ellenőrizhető információk lesznek, amelyeket például nemzetközi szervezetektől, együttműködő hatóságoktól és visszaélést bejelentő személytől kaphatnak a hatóságok. Számos kockázati tényezőt és kritériumot vesznek majd figyelembe, többek között az államilag elrendelt kényszermunka elterjedtségét bizonyos gazdasági ágazatokban és földrajzi területeken.

A kényszermunkát alkalmazó vállalatokra vonatkozó következmények

A tiltott termékek gyártóinak ki kell vonniuk termékeiket az EU egységes piacáról, és azokat el kell ajándékozniuk, újra kell hasznosítaniuk vagy meg kell semmisíteniük. Az előírásoknak nem megfelelő vállalatokat pénzbírsággal sújthatják. Az áruk visszakerülhetnek az Unió egységes piacára, ha a vállalat megszünteti a kényszermunkát a teljes ellátási láncban.

A jelentéstevők szerint

Maria-Manuel Leitão-Marques (S&D, Portugália), a jogszabályért felelős egyik EP-képviselő elmondta: „Ma világszerte 28 millió ember van emberkereskedők és államok csapdájában, akik arra kényszerítik őket, hogy kevés vagy semmilyen fizetségért dolgozzanak. Európa nem exportálhatja értékeit, miközben kényszermunkával előállított termékeket importál. Az, hogy az EU végre jogszabályt alkotott az ilyen termékek betiltására, ennek a parlamenti mandátum az egyik legnagyobb eredménye, és a progresszív erők győzelme.”

A jogszabályért felelős másik EP-képviselő, Samira Rafaela (Renew, Hollandia) elmondta: „Ez egy történelmi nap. Úttörő jelentőségű jogszabályt fogadtunk el a kényszermunka elleni világszerte folytatott küzdelem érdekében. Ez a rendelet elősegíti az uniós és nemzetközi együttműködést, a kizsákmányolókról a fogyasztók és a munkavállalók kezébe adja a hatalmat, és jogorvoslati lehetőségeket kínál az áldozatok számára. Emellett a kereskedelempolitikát is egy zöldebb és igazságosabb jövő felé mozdítja el.”

A következő lépések

A rendeletet 555 szavazattal, 6 ellenében és 45 tartózkodással fogadták el. A szöveget most a tagállamokból álló Tanácsának kell hivatalosan is jóváhagynia. Ezután a rendeletet közzéteszik az EU Hivatalos Lapban. Az uniós országoknak három éven belül kell megkezdeniük a rendelet alkalmazását.

A jogszabály elfogadásával a Parlament a polgárok elvárásainak tesz eleget az EU-n belüli és kívüli kereskedelmi és beruházási kapcsolatokra vonatkozó normák meghatározásával kapcsolatban, amint azt az Európa jövőjéről szóló konferencia következtetéseinek 19. (2) és 19. (3) bekezdéseiben foglalt javaslatok kifejezik – áll az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája közleményében.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Tőketartalék megszűntetése

Pölöskei Pálné

adószakértő

Eredménytartalék

Pölöskei Pálné

adószakértő

Civil szervezet 1 százalék felhasználása

Pölöskei Pálné

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink