hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Megsemmisítette az Alkotmánybíróság a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait

  • adozona.hu

Alaptörvény-ellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait, mivel azok sértik az alaptörvény tisztességes hatósági eljáráshoz való jogra és azzal összefüggésben egyéb eljárási garanciákra vonatkozó rendelkezéseit. Karácsony Gergely főpolgármester a Facebook-oldalán üdvözölte a döntést.

Az indítványozó önkormányzat a szolidaritási hozzájárulás 2025. évi központi költségvetésben foglalt azon szabályát támadta, amely kivonta a szolidaritási hozzájárulás megállapítását és levonását a közigazgatási hatósági eljárás általános szabályainak hatálya alól, valamint azt a miniszteri rendeletet, amely a szolidaritási hozzájárulás konkrét mértékét rögzítette. Álláspontja szerint a szabályozás megvalósítja a tisztességes hatósági eljáráshoz való jog, a jogállamiság elvéből fakadó garanciák, a tulajdonhoz való jog, valamint az önkormányzati tulajdonosi jogok és autonómia sérelmét – olvasható az Alkotmánybíróság közleményében.

A testület döntésében kimondta: ezzel a szabályozási megoldással a jogalkotó megszüntette a szolidaritási hozzájárulás megállapítására és levonására irányuló eljárás egyedi ügy és egyedi ügyintézés jellegét, így nemcsak egy konkrét törvény hatálya alól vonta ki a szabályozást, hanem az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésének hatálya alól is. Megfelelő eljárási törvényi háttér nélkül ugyanis az egyedi ügy intézésével szemben támasztott alaptörvényi követelmények nem érvényesülhetnek.

A szolidaritási hozzájárulás megállapításának ezen szabályozása – a hatósági eljárási szabályok alóli kivonása és az összegek rendeletben történő rögzítése – egyúttal azt is eredményezi, hogy az érintett önkormányzatoknak sem „közvetlen”, sem „közvetett” bírói út nem áll rendelkezésére, hogy fizetési kötelezettségük megállapítását, összegszerűségét vitassák. Ez pedig megvalósítja az Alaptörvény együttesen értelmezett XXIV. cikke (tisztességes hatósági eljáráshoz való jog), XXVIII. cikk (1) bekezdése (tisztességes bírósági eljáráshoz való jog) és (7) bekezdése (jogorvoslathoz való jog) sérelmét.

Az Alkotmánybíróság december 31-ei hatállyal megsemmisítette a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló törvény vonatkozó részét, illetve "az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás megállapítására és a nettó finanszírozás keretében történő levonására" szövegrészét, valamint más bekezdését is.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság 2026. december 31-ei hatállyal megsemmisítette a Magyarország 2025. évi központi költségvetéséről szóló 2024. évi XC. törvény (Kvtv.) 2. melléklet II. fejezete 1. pont 1.5 alpontjának „valamint az önkormányzati szolidaritási hozzájárulás megállapítására és a nettó finanszírozás keretében történő levonására” szövegrészét, valamint a Kvtv. 78. § (4) bekezdését. A testület ezenkívül alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a települési önkormányzatok által 2025. évben teljesítendő önkormányzati szolidaritási hozzájárulás összegéről szóló 1/2025. NGM rendelet 1. mellékletének az indítványozó helyi önkormányzatot érintő 481. sorát is.

A nemzetközi szabályozási mintákból számos megoldási alternatíva kínálkozik arra, ha a jogalkotó egy ilyen típusú, a „tehetősebb” önkormányzatok számára előírt fizetési kötelezettséget kíván bevezetni. Annak megítélése, hogy a szolidaritás érvényesülését az önkormányzatok között mely megoldás szolgálja a legjobban, a jogalkotó mérlegelésébe tartozó kérdés; a szabályozás kidolgozása során az Alaptörvényből és a nemzetközi kötelezettségekből fakadó elvárásoknak megfelelő szabályozási konstrukciót kell kialakítani – szögezte le az Alkotmánybíróság.

Karácsony Gergely a következőket írta: "Igazunk volt. Évek óta ezt mondjuk. Számos bírósági pert megnyertünk. Az Alkotmánybíróság most pontot tett a vita végére".

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Harmadik országbeli import, EU-s számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Jóváíró vagy helyesbítő számla

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Műszaki vizsgasor telepítésének áfája

dr. Kelemen László

adószakértő, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink