Megjelent a kiskérődző ágazat állatjóléti támogatása

  • MTI

Meghirdette az Agrárminisztérium a hazai kiskérődző állományok állatjóléti körülményeinek javítását célzó új pályázati felhívását a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv (KAP ST) keretei között. A támogatási kérelmek benyújtására a 2025. január 20-ától február 20-áig tartó időszakban lesz lehetőség – közölte az MTI-nek szerdán megküldött közleményében az Agrárminisztérium (AM).

A KAP-RD29-1-24 kódszámú, „Állatjóléti támogatás a kiskérődző ágazatban” című, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló pályázati felhívás – amely már az új KAP Stratégiai Terv keretei között jön létre – alapvetően a Vidékfejlesztési program részeként korábban már elérhető támogatási intézkedés folytatása – tették hozzá.

A jelenlegi felhívás továbbra is négy kötelezettség betartása által segíti elő a juh- és kecskeállományok tartási, takarmányozási és higiéniai körülményeinek javítását. Ezek a technológiába épített körömápolás, a belső élősködő (endoparazita) fertőzöttség ellenőrzése és az ellenük való szakszerű védekezés, a külső élősködők (ektoparaziták) elleni védekezés, különös tekintettel a legyek, szúnyogok, nyüvek elleni védekezésre, illetve az ásványi anyag kiegészítés alkalmazása.

A gazdálkodók a támogatási konstrukció keretében állategységenként évi 215,18 euró összegű, vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek a 2025. január 1-jével induló 5 éves kötelezettségvállalási időszak alatt.

A felhívások és az azokhoz kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus honlapján, a https://kap.gov.hu felületen találhatók meg. Ezt az oldalt érdemes folyamatosan nyomon követni, hiszen minden pályázati felhívással kapcsolatos információ, valamint változás itt érhető el – ajánlja az agrártárca, olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Jutalék adók

Szipszer Tamás

adószakértő

Ügyfékapu+

Szipszer Tamás

adószakértő

Kiva munkaerőpiaci kedvezmény

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink