Megjelent a madárinfluenza Bács-Kiskun megyében is

  • adozona.hu

Újabb területen, Bács-Kiskun megyében is igazolta a madárinfluenza vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma. Az érintett kerekegyházi nagy létszámú tojótyúkállomány felszámolása már folyamatban van és a hatóság a további ilyenkor szükséges intézkedéseket is elrendelte. A kereskedelmet érintő információk folyamatosan frissülnek a Nébih oldalán.

Egy kerekegyházi nagy létszámú tojótyúktartó gazdaságban a tojástermelés nagyarányú csökkenése és a lágy héjú tojások számának drasztikus emelkedése miatt felmerült a madárinfluenza betegség gyanúja. A hatóság intézkedett a mintavételről, amelyek alapján ma reggelre a laboratóriumi vizsgálatok megerősítették a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét. Az állategészségügyi szakemberek haladéktalanul elrendelték az érintett állomány, összesen több mint 101 ezer tojótyúk leölését. A gazdaság körül kijelölték a 3 km sugarú védő- és 10 km sugarú megfigyelési körzetet is, ahol további vizsgálatok indultak, valamint életbe léptek a szállítási korlátozások.

Az újabb kitörésről az országos főállatorvos a partnerországokat soron kívül tájékoztatta. A nemzetközi kereskedelmet érintő aktuális információkról a Nébih aloldalán tájékozódhatnak az érintettek: https://portal.nebih.gov.hu/madarinfluenza

A vonuló vadmadarak miatt a betegség továbbra is fokozott veszélyt jelent a baromfiállományokra. A Nébih ezúton is felhívja minden állattartó figyelmét a zártan tartás és a járványvédelmi intézkedések betartásának fontosságára. Az előírásokról, tudnivalókról szintén a hivatal tematikus aloldalán olvashatnak részletesen az állattartók.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Számvitel, adózás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Üzletrész

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Katáról átalányadóra

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2021 január
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31
hirdetÉs

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close