hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Maradnak a magas ingatlanárak Budapesten

  • adozona.hu

Mérséklődött az új építésű budapesti lakások értékesítésének intenzitása a múlt év végére, ennek ellenére sem várható árcsökkenés az idén ebben a szegmensben, ahol már 1 millió és 3 millió forint között mozognak a négyzetméterárak – állapítja meg az Eltinga Lakáspiaci Riport és a Duna House összefoglalója.

Az elemzés szerint 2022 végére egyre többen mondtak le újépítésű otthon vásárlásáról, helyette a használt piacon keresgéltek. A Budapesten eladott új építésű lakások száma már alig haladja meg az ezer darabot negyedévente, holott az első negyedévben még 2300 lakás cserélt gazdát.  A fejlesztők 2600 lakást vittek év végén a piacra, így a szabad lakások száma mintegy 40 százalékkal nőtt.

2022 negyedik negyedévére alig maradt olyan fővárosi kerület, ahol 1 millió forint alatti négyzetméteráron lehet új építésű ingatlant vásárolni. Az év második felében a legdrágább az I. kerület volt, ahol 2,9 millió forintot is elérte az új építésű lakások négyzetméterára, ezt a II. kerület követte 2,7 milliós négyzetméterárral.

Legolcsóbban, 824 ezer forintos négyzetméteráron a XXIII. kerületben lehetett újépítésű lakást vásárolni a fővárosban. A legnagyobb forgalom a XIII., a IX. és a XI. kerület ingatlanpiacán mutatkozott.

A 2023-as évre nem számítanak árcsökkenésre a szakmai szereplők, sőt a legtöbb fejlesztő az alapanyagárak és a munkaerő-költségek emelkedése miatt várhatóan áremelésre fog kényszerülni – jelezték az elemzésben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Gyerekkedvezmény

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Áfa

Gyüre Ferenc

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3

Együttműködő partnereink