hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Már a keretösszeg felére jelentkeztek a konvektorcsere pályázaton

  • MTI

A benyújtási időszak első hete alatt már több mint a keretösszeg felére érkezett be igény a konvektorcsere pályázaton – írja a kormany.hu-n az Innovációs és Technológiai Minisztérium Fenntarthatóságért Felelős Államtitkársága.

A 2019. május 22-i megnyitás óta mintegy 3000 pályázatot nyújtottak be az Otthon melege program földgázüzemű konvektorok cseréjére irányuló alprogramjára, amelynek teljes keretösszege 2 milliárd forint – ismertette  az államtitkár.

A fennmaradó összegre, változatlan feltételekkel, ügyfélkapus azonosítást követően, elektronikus úton, a pályázati portálon keresztül nyújthatóak be pályázatok 2019. augusztus végéig – tette hozzá.

A konvektorcserére irányuló támogatás maximális mértéke az elszámolható bruttó költségek 60 százaléka, akár 750 ezer forint is lehet közölte Weingartner Balázs.

A pályázatbenyújtó felület a https://konvektor2019.nfsi.hu linken érhető el. Az elektronikus pályázati rendszerrel, a pályázatkezeléssel kapcsolatos kérdésekben a pályázatkezelő NFSI Nemzeti Fejlesztés és Stratégiai Intézet Nonprofit Kft. ügyfélszolgálatán kérhető segítség (http://www.nfsi.hu/) – olvasható a kormany.hu-n.

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A teljes cikket előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el! Emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Új építésű lakás áfája továbbértékesítés esetén

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Jövedéki adóraktár

Tüske Zsuzsanna

vámszakértő

Tervezés díja a fordított adózás rendszerében

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

2019 október
H K Sze Cs P Sz V
30 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31 1 2 3
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X