hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Majdnem 50 milliárd forintot osztottak szét élelmiszeripari pályázatokra

  • adozona.hu

A Miniszterelnökség folytatva a vidékfejlesztési felhívások elbírálását, újabb 251 darab élelmiszeripari pályázatot részesített pozitív döntésben, 48,6 milliárd forint értékben. Ezzel együtt már több mint 90 milliárd forint sorsáról született döntés ez idáig, amely az ágazati fejlesztéseket hivatott támogatni – közölte a Miniszterelnökség.

A Vidékfejlesztési Program élelmiszeripari (ÉLIP) felhívására több mint 1400 darab támogatási kérelem érkezett be. A Miniszterelnökség a mezőgazdasági termékek értéknövelésére és erőforrás- hatékonyságának elősegítésére előzetesen 167 milliárd forintot különített el.

Az első benyújtási szakaszt követően most a második, harmadik és negyedik szakaszban beérkezett kérelmekről is döntést hozott a tárca. Ennek értelmében az érintett szakaszokban 251 darab élelmiszeripari fejlesztés vált támogathatóvá, 48,6 milliárd forint értékben. Az első értékelési szakasszal együtt a Miniszterelnökség ez idáig összesen 542 darab élelmiszeripar fejlesztési projektet támogatott több mint 90 milliárd forint értékben.

A nyertes pályázók kérelmei az ügyfélkapujukon hamarosan a „jóváhagyott” státuszba kerülnek, és a támogatói okiratokat elektronikus úton folyamatosan fogják megkapni. Mivel teljes egészében még nem zárult le az értékelési munka a felhívás keretében, ezért a következő hetekben még újabb élelmiszeripari fejlesztések kaphatnak pozitív támogatói döntést.

Fontos információ a gazdálkodók számára, hogy a nyár végéig, illetve az ősz első felében a Miniszterelnökség további, főleg a kertészetek, állattartók és borászok számára fontos felhívásokról hoz döntéseket.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Dán jövedelem adózása

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Fehér kártya

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink