hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Lázadás az Európai Parlamentben

  • adozona.hu

Azt gondolná a külső szemlélő, hogy az utolsó parlamenti ülésszak végével és a képviselők hazai kampányával alábbhagynak az indulatok az Európai Parlamentben. Az uniós intézmény 6000 dolgozója között azonban ritkán látott indulatos vitát, már-már ideológiai alapú konfliktust gerjesztett a kantin salátabárjának áremelése – írja a kitekintő.hu.

Az Európai Parlament étkezdéje Brüsszel-szerte híres és irigyelt a támogatásoknak köszönhetően nyomott árainak köszönhetően, húsvét után viszont új rendszert vezetett be a menedzsment a salátabárban: a korábban a tányér mérete alapján szabott árak helyett ezentúl súlyra kell fizetni a salátákért. A döntés hátterében a kidobott étel mennyiségének csökkentését célzó kampány áll, a Parlament ugyanis az év végére 20 százalékkal csökkentené a kárba vesző ételadagot.

A lépés következtében a salátaárak nagyjából két-háromszorosukra nőttek, ezzel egyébként megközelítve az EU-s intézményeken kívüli 5-6 euró környéki átlagos brüsszeli árszínvonalat (szemben a korábbi 2,10 euro / tányér körüli értékkel).

Sok belga és számos uniós adófizető szemében a kantin olcsósága eddig is az amúgy is jól fizetett eurokraták privilegizáltságának szimbóluma volt, a dolgozók részéről kibontakozó ellenállás pedig csak tovább erősíti ezt az ellenérzést. Az intézmény mind a 6000 dolgozójának elküldött e-mail-folyam gyakorlatilag óráról-órára indulatos személyes beszámolókkal gyarapszik. Az elégedetlenkedők szerint a bevezetett eszköz nem szolgálja a kitűzött célt, és egyébként is kontraproduktív éppen a választék legegészségesebb részének árait növelni.

A vita odáig fajult, hogy még néhány képviselő is kinyilatkoztatta véleményét: természetesen ideológiai törésvonalak mentén. Az euroszkeptikus brit UKIP egyik delegáltja a pazarló és fölösleges Közös Agrárpolitika, valamint az indokolatlanul szigorú élelmiszerbiztonsági előírások következményének nevezi az élelmiszerárak inflálódását és zöld lobbit sejt a háttérben. Nem ő volt az egyetlen, aki ironikus megjegyzésekkel illette az Európai Unió, elsősorban pedig a Bizottság apáskodó, „mindent felügyelő” és a „piaci folyamatokba beavatkozó” szerepét.

Ellentétes gondolatok mentén a svéd Kalózpárt képviselője is beszállt az online szóváltásba, lobbiérdekeket, korrupciót és a beszállító cég feltűnő befolyását kutatva a háttérben. Az értetlenkedésként indult vita így néhány óra leforgása alatt egy piacpárti – szociáldemokrata, liberális–konzervatív összecsapássá változott – olvasható a kitekintő.hu portálon.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Egyszemélyes kft. létszáma

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Kis- és középvállalkozások kedvezménye

Erdős Gabriella

adószakértő

TaxMind Kft.

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink