hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Közmunka: itt a kormány határozata arról, hányan dolgozhatnak

  • MTI/Adózóna

A Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent kormányhatározat szerint az év végéig havi átlagban 200 ezer ember napi 8 órás közfoglalkoztatását kell biztosítani.

A közfoglalkoztatásért felelős miniszter jelentése szerint jelenleg is folyamatban van 200 ezer ember napi 8 órás közfoglalkoztatása – rögzíti a 2014. május-december közötti időszak közfoglalkoztatási kérdéseiről szóló kormányhatározat. Ezzel együtt a kormány felkéri a közfoglalkoztatásért felelős minisztert, hogy a közfoglalkoztatás 2014. évi céljainak teljesítése érdekében havi átlagban 200 ezer ember 2014. december 31-ig történő folyamatos, napi 8 órás közfoglalkoztatását biztosítsa.

Ezen túlmenően a közfoglalkoztatásért felelős miniszternek fel kell mérnie, hogy milyen reális igény van a havi átlagosan 200 ezernél több közfoglalkoztatottra. A többletlétszám foglalkoztatására tervezetet kell készítenie, és ezt július 15-ig be kell mutatnia a kormánynak. Mindezek megvalósításához szükséges többletforrásokra ugyancsak július 15-ig kell javaslatot tennie.

A kormány felkéri továbbá a közfoglalkoztatásért felelős minisztert, hogy július elsejéig vizsgálja meg a lehetőségét a határozatlan idejű közfoglalkoztatási munkaszerződések és ezek felmondása jogi feltételrendszerének kialakítására –olvasható a kormányhatározatban.

Az elmúlt napokban sorra jelentek meg azok a hírek, amelyek szerint a téli közmunkaprogramok végeztével közmunkások ezrei kerülhetnek lapátra. Az LMP közérdekű adatkéréssel fordult a Belügyminisztériumhoz a közmunkaprogrammal kapcsolatban. Polgármesterek beszámolói szerint közvetlenül a választások után negyedére-harmadára kellett csökkenteni a tervezett közmunkás létszámot. A munkaügyi központok a csökkentést a téli közmunkaprogramok túlköltéseivel magyarázták.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Képzés költségének elszámolása

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kiva választása – kedvezményezett átalukás – jogutód

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Kivás vállalkozás lakóingatlant értékesített

Dr. Császár Zoltán

adótanácsadó, jogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink