adozona.hu
Kormányzati kommunikáció: pontosabb és egyértelműbb feladatmegosztással működik tovább a kormány
//adozona.hu/altalanos/Kormanyzati_kommunikacio_pontosabb_es_egyer_ZGAUSJ
Kormányzati kommunikáció: pontosabb és egyértelműbb feladatmegosztással működik tovább a kormány
A nemzetbiztonsági, a védelmi és biztonsági feladatokat, a kiberbiztonság kérdését, valamint egyebek mellett az egészségügyet és a korai nevelést is érintik az egyes miniszterek feladat- és hatásköreit érintő változások – derül ki a kormányzati kommunikáció keddi közleményéből, amelyet azt követően küldtek az MTI-nek, hogy a Magyar Közlönyben hétfőn este megjelent a kormányzati statútum módosítása, tette közzé az MTI.
Az egyes miniszterek feladat- és hatásköreit pontosító módosítások döntő többsége szeptember 1-jén lép hatályba.
A változtatás pontosítja a nemzetbiztonsági, védelmi és biztonsági feladatok rendszerét. A Nemzeti Információs Központ és a Védelmi Igazgatási Hivatal szervezeti irányítását Ruff Bálint, a Miniszterelnökséget vezető miniszter látja el, a többi polgári és katonai nemzetbiztonsági szolgálat irányítása változatlanul több tárca között oszlik meg – közölték. Az Alkotmányvédelmi Hivatal, a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Pósfai Gábor belügyminiszterhez, az Információs Hivatal Orbán Anita külügyminiszterhez, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat pedig Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszterhez tartozik.
Azt is írták, hogy a sajtóban megjelent hírekkel szemben a módosítás nem rendeli a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez a teljes nemzetbiztonsági és védelmi rendszer irányítását, mert ezen területek összkormányzati koordinációját továbbra is Tóth Péter, a miniszterelnök nemzetbiztonsági főtanácsadója látja el. A statútum kifejezetten rögzíti, hogy a főtanácsadó biztosítja a védelmi és biztonsági tevékenységekkel összefüggő, a kormány felelősségébe tartozó feladatok összkormányzati koordinációját és koordinálja a NATO Reziliencia Bizottság szerveivel való kapcsolattartást.
A közleményben arra is kitértek, hogy Ruff Bálint feladatai között hangsúlyosabbá válik a közigazgatási minőség- és személyzetpolitika, a közszolgálati életpályával összefüggő feladatok, valamint a társadalompolitikai és kormányzati koordináció.
A Magyar Közlönyben hétfő este megjelent 34 oldalas kormányrendelet szerint ugyancsak a Miniszterelnökséget vezető miniszter látja el a Magyar Közlöny kiadásával és a jogszabályok elektronikus közzétételével kapcsolatos kormányzati feladatokat, amelyeket korábban az igazságügyi tárca látott el. A tárcavezető felelős lesz a személyügyi kiválasztási, képzési, teljesítményértékelési és illetményrendszerekkel kapcsolatos koncepcióért, valamint ő dolgozza ki a kormányzati bérpolitikára és a költségvetési intézményi szféra illetményrendszereinek összehangolt alakítására vonatkozó javaslatokat is.
Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszterhez kerül egyebek között a kiberbiztonság, a nemzeti adatvagyon-gazdálkodás és a mesterséges intelligencia több kormányzati feladata. Az új struktúrában a tudományos és technológiai miniszterhez kerül a lakcímnyilvántartás, a közlekedési előélet nyilvántartása, valamint az anyakönyvezés is a belügyi tárcától.
Az egészségügyi tárca esetében egyértelműbbé válik az egészségügyi intézményrendszer, a népegészségügy és az egészségbiztosítás irányítása, míg Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter feladatai kiegészülnek egyebek között a kora gyermekkori intervenció egységes irányításával és az óvodai nevelés rendszerével kapcsolatos felelősséggel – folytatta a felsorolást.
Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter feladatköre pedig a gyermekjogi politikával is kiegészül.
A közlemény szerint a statútum egyértelmű keretek között rögzíti a kormány kabinetjeinek működését. A stratégiai kabinet, a gazdasági és költségvetési kabinet, a fejlesztési kabinet és a védelmi kabinet saját szakterületén ügydöntő jogkörrel működik. A fejlesztési kabinethez tartoznak egyebek között az állami beruházásokkal, az uniós források hazahozatalával és felhasználásával, a közlekedéssel, a lakáspolitikával, a közbeszerzésekkel, a terület- és vidékfejlesztéssel kapcsolatos ügyek – közölte. A módosítás a védelmi kabinet szerepét is megerősíti. A kabinet ügydöntő jogköre kiterjed többek között a honvédelemre, a közbiztonságra, a terrorizmus elleni küzdelemre, a kiberbiztonságra, a polgári hírszerzés és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányítására, valamint a védelmi és biztonsági tevékenységek összehangolására – közölték.
A kormányrendelet szerint átrendeződik az agrár-, állatvédelmi és vidékfejlesztési feladatmegosztás is. Az agrárminiszter felelősségi körében megjelenik az élelmiszerekkel kapcsolatos fogyasztóvédelem és a lósport. Az állatvédelem kettéválik: a haszonállatok jólétéért az agrárminiszter, az általános állatvédelmi és állatjóléti feladatokért a környezetért felelős miniszter felel.
A rendelet részletesen meghatározza az élő környezetért felelős miniszter klímavédelmi feladatait is.
Az új szabályozás szerint a Nemzeti Akkreditáló Hatóság az oktatási tárcától a gazdasági és energetikai miniszterhez kerül, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és Családokért a szociális és családügyi miniszter irányítása alatt lesz, a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézete pedig a vidék- és településfejlesztési miniszter hatásköre alá kerül.
| Az Adózóna kapcsolódó cikke: Miniszterek hatáskörének módosítása, lakásépítési kínálat ösztönzése, SZTFH átvilágítása – itt a legújabb Magyar Közlöny |
A kormányzati kommunikáció a közleményében azt írta: a változtatások egyértelműsítik az államigazgatási szervek irányítását és megerősítik a kormányzati döntéshozatal rendszerét. A változtatások célja, hogy a kormányzat egyértelmű felelősségi viszonyokkal, kevesebb párhuzamossággal és gyorsabb döntéshozatallal működjön.
Ez engem is érdekel
Hozzászólások (0)