hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kormányhatározat jelent meg az FTC kötelezettségeinek átütemezéséről

  • MTI

A Ferencvárosi TC kérheti az „állam irányába fennálló kötelezettségeinek időbeli átütemezését” a Magyar Közlönyben csütörtök éjszaka megjelent kormányhatározat szerint – közölte az MTI.

A 1136/2026. számú, egyes költségvetési kérdésekről szóló határozat harmadik pontja kimondja: a kormány, „felkéri a honvédelmi minisztert, hogy amennyiben a Ferencvárosi Torna Club kezdeményezi az állam irányába fennálló kötelezettségeinek időbeli átütemezését, és ezt a jogszabályok lehetővé teszik, vizsgálja meg a kérelem kedvező elbírálásának lehetőségét”.

paragrafus, Magyar Közlöny, átütemezés
Kormányhatározat jelent meg az FTC kötelezettségeinek átütemezéséről – a kép illusztráció
Forrás: Shutterstock

Az indoklás szerint – amely az első két pontban szerepel – kormány elismeri, hogy „a sportszervezetek tevékenysége kiemelt jelentőséggel bír az egészségmegőrzés, az ifjúságnevelés, valamint a közösségépítés területén”, valamint megállapítja, hogy „az elmúlt évek gazdasági kihívásai, ideértve a koronavírus világjárványt, az energiaválságot, majd az orosz–ukrán háborút, komoly nehézségek elé állították a sportszervezeteket”.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

24/48 munkaidőkeret – munkaszüneti nap

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, compliance szakértő

Kapcsolt társaságok közötti kamat elengedése

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Értékpapír-nyilvántartás

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink