hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kiugróan nőtt a vágósertés felvásárlási ára

  • adozona.hu

2017 májusában a mezőgazdasági termelői árak 4,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos idősza­kit, ami a növényi termékek árának 0,9 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 15 százalékos növekedéséből tevődik össze, jelentette a KSH.

2017 májusában 2016 májusához képest:

gabonafélék ára 1,8 százalékkal emelkedett, az ipari növények ára 3,0 százalékkal mérséklődött.

gyümölcsök ára 12, az eperé 18, az almáé 6,2 százalékkal nőtt.

zöldségfélék ára 11 százalékkal csökkent, ezen belül a paradicsomé 5,7 százalékkal emelkedett, a zöldpaprikáé pedig 6,9 százalékkal csökkent.

burgonya ára 12 százalékkal nőtt.

Az élő állatok termelőiár-szintje 13, az állati termékeké 20 százalékkal emelkedett.

vágósertés ára 31 százalékkal nőtt, kilogrammonként 444 forintra, amely az elmúlt évek legmagasabb felvásárlási ára. Ez kilogrammonként 22 forinttal volt több, mint egy hónappal azelőtt.

vágócsirke ára 3,2 százalékkal csökkent. Az elmúlt négy hónapban a vágócsirke felvásárlási ára kilogrammonként 250 forint körül stagnált.

tej ára 30 százalékkal emelkedett.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi kedvezmény érvényesítése önellenőrzéssel

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink