hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kirekesztették az igazságügyi szakértői véleményt a bizonyítékokból – ezért

  • adozona.hu

A kirendelt igazságügyi szakértő szakvéleménye akár mellőzhető is – közölte egy kártérítési igénnyel foglalkozó peres eset kapcsán a Kúria titkársága. Összefoglaló az indokokról.

A Kúria a peres felek közötti tervezési szerződéses jogviszonyban a felperes által az I. rendű alperes hibás teljesítésére alapított kártérítési igény elbírálása során a lefolytatott – elsősorban szakértői – bizonyítás terjedelmes iratanyagának értékelésével az alábbi megállapításokat tette:

Ha a kirendelt igazságügyi szakértő a részére feltett kérdéseket maradéktalanul nem válaszolja meg, és szakvéleményében – annak kiegészítését követően is – maradnak fenn olyan hiányosságok, önellentmondások, melyek személyes meghallgatással sem tisztázhatók, úgy indokolt az ilyen szakértői vélemény bizonyítékok közül való kirekesztése.

Ha az így figyelembe nem vehető szakvéleményen kívül rendelkezésre áll viszont egy másik aggálytalan szakvélemény, amely a per egyéb bizonyítékaival is összhangban áll, úgy a szakértői testület kirendelésére vonatkozó Pp. 183. § (2) bekezdése szerinti törvényi feltételek nem álltak fenn.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Ingatlanforgalmazás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Modulház áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Bírósági ítélet és számlakiállítás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink