Kiderült, ki lesz a NAV új elnöke és a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese

  • adozona.hu

A nyilvános pályázati eljárás lezárását követően Kármán András pénzügyminiszter Rózsáné Sádt Mónikát nevezi ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal új elnökének. A NAV leendő bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese dr. Sisák Attila lesz. Az új vezetés feladata egy korszerű, hatékony, politikai befolyástól mentes és szakmailag hiteles adóhatóság felépítése – olvasható a Pénzügyminisztérium (PM) sajtóközleményében.

A NAV elnöki tisztségére kiírt nyilvános pályázatra összesen 49 jelentkezés érkezett a Pénzügyminisztériumhoz. A NAV-ot felügyelő adószakterület a benyújtott pályázatok szakmai értékelése alapján kilenc jelöltet javasolt az első körös, államtitkári szintű meghallgatásra. Az államtitkári bizottság ezt követően öt jelöltet terjesztett tovább miniszteri meghallgatásra.

NAV, Nemzeti Adó- és Vámhivatal, NAV elnöke, NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese, pályázat, PM, Pénzügyminisztérium,
Kiderült, ki lesz a NAV új elnöke és a bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese – a kép illusztráció
Forrás: Shutterstock
A kiválasztási folyamat és a miniszteri bizottság javaslata alapján Rózsáné Sádt Mónika kap megbízást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetésére.

Rózsáné Sádt Mónika több évtizedes, széles körű adószakmai tapasztalattal rendelkezik. Pályafutása során a könyvvizsgálattól, az adóbevallások, adójelentések készítésén keresztül a kockázatkezelési rendszerek felügyeletéig számos területen dolgozott. Jelenlegi munkahelyén, a DIAGEO Csoportnál több mint tíz országban működő szervezetet vezet, és adózási, adatszolgáltatási, irányítási, megfelelési, külkereskedelmi és technológiai folyamatokért felel.

Hazai és nemzetközi szakmai tapasztalata mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jövőjéről megfogalmazott stratégiai elképzelései is meghatározó szerepet játszottak kiválasztásában. Célja egy olyan korszerű adóhatóság kialakítása, amely egyszerűbbé és átláthatóbbá teszi az adózást, hatékonyan támogatja a költségvetési stabilitást, szervezetében és szemléletében pedig alkalmazkodik a XXI. század kihívásaihoz.

„A kívánatos intézményi karakter: segítség a jogkövetőnek, kiszámíthatóság mindenkinek, következetes fellépés a jogsértővel szemben” – fogalmazott elnöki pályázatában Rózsáné Sádt Mónika. Ez a szemlélet határozza meg azt az irányt is, amelyet az új vezetésnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal működésében képviselnie kell.

A NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese dr. Sisák Attila lesz. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik az adó- és költségvetési csalások, a pénzmosás, valamint az ezekhez kapcsolódó szervezett bűnözés elleni fellépés területén. Pályafutása során a rendőrség, a Pénzügyminisztérium, a Vám- és Pénzügyőrség, majd a NAV kötelékében dolgozott a közvagyon védelméért. Jelenleg az OTP Bank Szankciós Szűrési Osztályát vezeti.

Dr. Sisák Attila korábbi NAV-os tapasztalatai révén közvetlenül is ismeri a szervezet működését és azokat a folyamatokat, amelyek az elmúlt években az adóhatóság hitelességének meggyengüléséhez vezettek. Feladata a NAV bűnügyi és rendészeti területének szakmai megerősítése, valamint annak biztosítása lesz, hogy a hatóság minden visszaéléssel szemben következetesen, politikai vagy személyi szempontoktól függetlenül járjon el.

 

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Harmadik országból szolgáltatás, áfa

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 szeptember
H K Sze Cs P Sz V
31 1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 1 2 3 4

Együttműködő partnereink