hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kiberbűnöző csoport tagjait fogta el a rendőrség

  • MTI

Több mint 57 millió forintot csalt ki áldozataitól az a kiberbűnöző csoport, amelynek eddig 26 tagját vették őrizetbe – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdasági bűnözés elleni főosztályának vezetője pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján, tudatta az MTI.

Farkas Péter ezredes tájékoztatása szerint a 9 vármegyében, 23 helyszínen egy időben végrehajtott akcióban 138 rendőr vett részt, és a hatóság 21 büntetőeljárást indított az ügyben.

A nyomozók csaknem 5 millió forintot és 2870 eurót foglaltak le a bűncselekményekből származó vagyon visszaszerzése érdekében.

A vizsgálat eddigi tapasztalatai azt mutatják, hogy a csoport többféle módon csalt ki pénzt az áldozatoktól: vannak az ügyben úgynevezett romantikus csalások, és voltak, akik banki ügyintézőknek adták ki magukat. A leggyakrabban adathalász linkkel szerezték meg a netezők banki belépési adatait.

Ezeket az adatokat általában e-mailben vagy üzenetküldő alkalmazásban kapják meg a felhasználók, akik – ha nem elég körültekintőek – könnyen megadhatják az összes banki adatukat, így azok az elkövetőkhöz jutnak – figyelmeztetett a főosztályvezető.

Farkas Péter arról is beszámolt, hogy az utóbbi években az online vásárlások számának növekedésével a fogyasztók pénzét kicsalni igyekvő elkövetők száma is drasztikus mértékben megugrott.

Mára kijelenthető, hogy a csalások elkövetőinek jelentős hányada az interneten csap le a gyanútlan sértettekre. A növekvő tendencia és a bűnelkövetők által alkalmazott új módszerek a gazdasági bűncselekményekre szakosodott rendőri egységeket is folyamatosan új metódusok alkalmazására késztetik, amelyekkel a kibertérben is felveszik a harcot - közölte az ezredes.

Farkas Péter kérdésre válaszolva elmondta, hogy az ügyben tovább tart a vizsgálat, mivel a kiberbűnöző csoportnak vélhetően további tagjai is vannak.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi pótlék / koszovói állampogár

Széles Imre

tb-szakértő

Kapcsolt vállalkozások minősítése

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink