hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Késnek, de olcsóbbak lesznek az őstermelői igazolványok

  • adozona.hu

Az új, kártya alapú őstermelői igazolványok később készülnek el, de előállításuk a felébe kerül csak, mint korábban tervezték – mondta Süle Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnökségi szóvivője szombat este az M1 aktuális csatorna műsorában.

Tájékoztatása szerint az igazolványok cseréjét az őstermelői tevékenység nyomon követhetősége és az ügyintézés egyszerűsítése is indokolta.

Mintegy 190 ezer kártyát kell legyártani, de a közbeszerzés elhúzódása miatt ezek csak késve készülnek el – jelezte. Süle Katalin felhívta a figyelmet ugyanakkor, hogy az eljárásban kialakult verseny miatt a gyártási költség nem éri majd el az előzetesen becsült összeg felét.

Hangsúlyozta, hogy a kártya a gazdaság kifehérítésében fontos szerepet játszik, és vele az őstermelők is tudják egymást ellenőrizni, a vevők pedig egy okostelefonos applikáción keresztül nézhetik meg a termékek, illetve a termelő pontos adatait.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

FOSZK hallgató szochokedvezmény-lehívás

Széles Imre

tb-szakértő

Vállalati elismeréshez kapcsolódó jutalom kifizetése

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 május
H K Sze Cs P Sz V
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink