hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Keresse fel bankját, különben befagyhat a számlája

  • adozona.hu

Alig egy hónapja van a kiértesített vállalkozóknak arra, hogy számlavezető bankjuknál nyilatkozzanak a társaság tényleges tulajdonosáról. Minderre egy tavaly elfogadott jogszabályváltozás kötelezi a vállalkozásokat. Amennyiben a bankjuk által értesített cégek december 31-éig elmulasztják megtenni nyilatkozatukat, január elsejétől a pénzintézet nem tudja megbízásaikat teljesíteni. Ez azt is jelentheti, hogy az érintett cég januárban nem tud majd például bért utalni.

2013. július 1-jei hatállyal módosult a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvény. A jogszabály értelmében azon vállalkozások és egyéb szervezetek (például alapítványok, egyesületek) képviselői, akik ezt eddig nem tették meg, 2014 végéig kötelesek a tényleges tulajdonosra vonatkozó írásbeli nyilatkozatot kitölteni és eljuttatni a számlavezető pénzintézetükhöz. Amennyiben több ilyen van, akkor minden számlavezető pénzintézetnél külön nyilatkozatot kell tenni – figyelmeztet a határidőre az OTP Business vezetője. Csonka Tibor elmondta, annak ellenére, hogy az OTP Bank az elmúlt hónapokban számos eszköz segítségével hívta fel a vállalkozói ügyfelek figyelmét a határidőre, még így is több tízezerre tehető azon vállalkozások száma, amelyek nem nyilatkoztak a cég tényleges tulajdonosáról.

Az ügyvezető igazgató emlékeztetett rá, hogy tényleges tulajdonos az a természetes személy, aki jogi személyben vagy egyéb szervezetben közvetlenül vagy közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább 25 százalékával rendelkezik, vagy meghatározó befolyással rendelkezik, vagy, akinek az érdekében az ügyfél az ügyleti megbízást adta.

Csonka Tibor szerint fontos tudni, hogy csak annak a cégnek kell nyilatkoznia, amely erről értesítést kapott számlavezető bankjától. A nyilatkozatot megtehetik személyesen a bankfiókban, vagy – ha a számlavezető bank ezt jelzi – postai úton.

Amennyiben a vállalkozástól nem érkezik meg a nyilatkozat, akkor a bankok 2014. december 31-ét követően az ügyleti megbízások teljesítését kötelesek megtagadni, így a vállalkozás a nyilatkozattételig lényegében fizetésképtelenné válhat. Ebben az ügyben a pénzintézeteknek nincs mérlegelési lehetősége.

Azon vállalkozóknak és egyéb szervezeteknek, akik a bankfiókban kívánnak eleget tenni a jogszabályi kötelezettségüknek, érdemes figyelembe venniük, hogy számos ügyfelet érint a nyilatkozattétel, ezért célszerű nem az utolsó pillanatra hagyniuk annak kitöltését. Az év végéhez közeledve ugyanis nő a fiókok leterheltsége, így a néhány adatot tartalmazó nyilatkozat kitöltése és leadása több időt vehet igénybe.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Unión belüli jövedelem adózása, árfolyama II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Külföldi napidíj, árfolyam 2

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink