hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Képzés és ösztöndíj kisgyermekes szülőknek

  • MTI

A kormány a kisgyermekes szülők munkaerőpiaci elhelyezkedésének támogatására új, havi 100 ezer forintos ösztöndíjjal egybekötött képzési lehetőségeket tartalmazó pályázatot indított – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára egy szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Bodó Sándor hozzátette, a program lehetőséget ad az általános iskola 5-8. osztályainak, illetve a középfokú oktatási intézmény 9-12. osztályainak elvégzésére, a jelentkező azonban dönthet úgy is, hogy inkább iskolarendszerű oktatásban vagy felnőttképzésben az Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképzést választja.
    
Kiemelte, a programban elérhető ösztöndíj-támogatás mértéke legfeljebb 12 hónapig havi 100 ezer forint, amelyet a pályázó egyebek mellett a képzés helyszínére utazás finanszírozására is felhasználhat.
    
Közölte, hogy az ösztöndíj összegéből – a képzés sikeres elvégzésének ösztönzése érdekében – minden hónapban 40 000 forintot visszatartanak, amelyből 20 000 forintot akkor tudnak biztosítani, ha a programban résztvevő eljut a képzést lezáró vizsgára, a másik 20 000 forintot pedig akkor, ha sikeresen le is teszi a vizsgát. Mindezt egyösszegben folyósítják majd a résztvevők számára.
    
Bodó Sándor elmondta, a 3 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett program célja, hogy 2022. december 31-ig legalább 2500 kisgyermekes szülő képzése valósuljon meg.
    
Az államtitkár szólt arról is, hogy a programban az ösztöndíjjal támogatott képzésekre, azok a 18 évnél idősebb, Magyarországon – de nem Budapesten vagy Pest megyében – élők jelentkezhetnek, akik csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban, gyermekgondozást segítő ellátásban, vagy gyermeknevelési támogatásban részesülnek. Feltétel még, hogy a jelentkezőknek rendelkezniük kell ügyfélkapu regisztrációval és bankszámlával, iskolai végzettségük pedig nem haladhatja meg a középfokú végzettséget.
    
A "Kisgyermeket nevelő szülők képzésének elősegítése, ösztöndíja és elhelyezkedésük támogatása" című pályázatban meghirdetett, ösztöndíjjal támogatott képzésekre az érdeklődők október 21-től jelentkezhetnek a Magyar Államkincstár weboldalán (www.allamkincstar.gov.hu).
    
A programot a Magyar Államkincstár, a KINCSINFO Nonprofit Kft. és az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. együtt valósítja meg.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Unión belüli jövedelem adózása, árfolyama II.

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Revolut

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Külföldi napidíj, árfolyam 2

Hunyadné Szűts Veronika

igazságügyi adó- és járulékszakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink