hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Kedvező hiányadatok

  • adozona.hu

Az utóbbi mintegy másfél évtized egyik legalacsonyabb hiányadatát láthatjuk 2016 július végén is, hiszen a központi alrendszer 464,8 milliárd forintos halmozott hiánnyal zárt – hangsúlyozza honlapján a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Az év első hét hónapjában a központi költségvetés 585,8 milliárd forintos hiányt, míg a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 52,5 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok pedig 68,5 milliárd forintos többletet mutattak. 2015 azonos időszakában az államháztartás központi alrendszerének deficitje ennek közel kétszerese, vagyis 894,1 milliárd forint volt. Csak a július hónap esetén a központi alrendszer hiánya 62,7 milliárd forintot tett ki, míg egy évvel korábban ez 70,8 milliárd forint volt.

Amennyiben a két év július végi egyenlegének eltérő alakulását nézzük, az idei kedvezőbb adatok mögött elsősorban a központi költségvetés eltérő kiadási szerkezete (például az uniós programok kifizetéseihez, illetve az adósságszolgálathoz kapcsolódóan), valamint a kedvező reálgazdasági folyamatok és a gazdaságfehérítést célzó intézkedések nyomán jelentkező magasabb adóbevételek húzódnak meg – szögezi le a tárca honlapján megjelent közlemény.

A munkanélküliségi ráta a rendszerváltás óta nem volt ilyen alacsony (5,1 százalék), a foglalkoztatottak száma pedig nem volt ilyen magas (4,3 millió fő felett) hazánkban. A reálbérek három és féle éve tartó folyamatos emelkedésének, továbbá a januártól mindenki számára érezhető adócsökkentéseknek köszönhetően több pénz marad a magyar családoknál, ami az alacsony inflációs környezet mellett elősegíti a fogyasztás dinamikus bővülését is – hangsúlyozza a minisztérium, amely szerint a fentiek tükrében bátran kijelenthető, hogy az idei évre kitűzött 2,0 százalékos európai uniós módszertan szerinti hiánycél változatlanul reális és teljesíthető.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Kötelező számlaadás 2020.07.01-jétől

Bunna Erika

adótanácsadó

Gyerektartás

dr. Kéri Ádám

ügyvéd, adatvédelmi tisztviselő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close