hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Karácsony Gergely: lezárultak a tárgyalások a rákosrendezői adásvételi szerződés jogtechnikai kérdéseiről

  • MTI

Sikeresen lezárultak a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő és a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) közötti tárgyalások pénteken a rákosrendezői ingatlanokkal kapcsolatos adásvételi szerződés jogtechnikai kérdéseiről – közölte a főpolgármester szombaton a Facebook-oldalán, tájékoztatott az MTI.

Karácsony Gergely azt írta: a felek minden szükséges papírt aláírtak, hétfőn a fővárosi cég elutalja az első vételárrészletet, másnap pedig benyújtják a földhivatalhoz a BKM tulajdonjogának bejegyzése iránti kérelmet.

Hozzátette, hogy „az igazi munka persze most kezdődik”: az adásvételi szerződés szerint 60 napon belül meg kell állapodni a MÁV-val a használati megosztásról, utána egy hónapon belül birtokba kerül a fővárosi cég, és megkezdheti a kommunális hulladék elszállítását.

„Meg kell állapodnunk az állami hulladék elszállításáról és a kármentesítésről is, továbbá az állami közlekedési beruházásokról. Nem beszélve a terület fejlesztéséhez szükséges jogszabálymódosításokról” – sorolta a főpolgármester.

„Alig várom, rajtunk nem fog múlni” – zárta bejegyzését Karácsony Gergely, olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

BKV-bérlet

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Kisteherautó után cégautóadó fizetése

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink