hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

KSH: visszaesett a GDP, az ipar, a lakossági fogyasztás

  • adozona.hu

A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2023 I. negyedévében a nyers adatok szerint 0,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 1,1 százalékkal, míg az előző negyedévhez mérten 0,3 százalékkal visszaesett.

2023 I. negyedévében:

A GDP volumene a nyers adatok szerint 0,9, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 1,1%-kal elmaradt az előző év azonos időszakától. A második becslés előző év azonos időszakához viszonyított volumenindexei az első becslésben közöltekhez képest nem változtak.

Termelési oldal:

Az ipar teljesítménye 3,2, ezen belül a feldolgozóiparé 1,5%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. Az ipari teljesítmény szűküléséhez jelentősen hozzájárult az energiaipar visszaesése. A feldolgozóipari ágazatok közül a legnagyobb mértékben a vegyi anyag és vegyi termék gyártása járult hozzá a csökkenéshez, míg a közúti jármű, illetve a villamos berendezés gyártása fékezte leginkább az ipar visszaesését. Az építőipar hozzáadott értéke 8,6%-kal elmaradt az előző év azonos időszakában mérttől, a mezőgazdaságé viszont 20,2%-kal meghaladta az előző év azonos időszaki alacsony bázist.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 1,1%-kal nőtt. A legerőteljesebb növekedés a humán-egészségügyi, szociális ellátás nemzetgazdasági ágban történt (16,9%). A pénzügyi, biztosítási tevékenység teljesítménye 4,6, az oktatásé 3,4, az információ, kommunikációé 2,2%-kal emelkedett. Az ingatlanügyletek hozzáadott értékének volumene 1,2, a szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenységé 1,1, a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátásé 0,8%-kal nőtt. Csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva a művészet, szórakoztatás, szabadidő, egyéb szolgáltatás teljesítménye 0,2, a közigazgatásé 1,2, a szállítás, raktározásé 4,9, a kereskedelemé 6,1%-kal.

A bruttó hazai termék 2023. I. negyedévi, 0,9%-os csökkenéséhez az ipar 0,9, az építőipar 0,3, a termékadók egyenlege pedig 1,0 százalékponttal járult hozzá. A csökkenést 0,5 százalékponttal fékezte a mezőgazdaság, valamint 0,7 százalékponttal a szolgáltatások jó teljesítménye. A szolgáltatásokon belül leginkább a humán-egészségügyi, szociális ellátás (0,8 százalékponttal) és a pénzügyi, biztosítási tevékenység (0,2 százalékponttal) mérsékelték a GDP csökkenését.

Felhasználási oldal:

A háztartások tényleges fogyasztása 2,5%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A tényleges fogyasztás összetevői között legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 3,9%-kal visszaesett. A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása 4,2%-kal kisebb lett az egy évvel korábbinál. A hazai fogyasztási kiadások volumene a nem tartós termékek esetében 9,0, a szolgáltatások esetében 2,3%-kal csökkent, míg a féltartós és tartós termékek körében 0,7 és 3,2%-kal bővült.

A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 4,7%-kal emelkedett, míg a közösségi fogyasztásé 4,6%-kal alacsonyabb lett. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,2%-kal mérséklődött.

A fenti folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 2,8%-kal csökkent.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás az I. negyedévben 6,0%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. Az építési beruházások volumene csökkent, míg a gép- és berendezésberuházásoké emelkedett. A beruházásokból legnagyobb arányban részesülő nemzetgazdasági ágak közül a feldolgozóiparban és az ingatlanügyletek esetén bővülés figyelhető meg, míg a szállítás, raktározás területén visszaesett a fejlesztések volumene.

A bruttó felhalmozás 8,1%-kal esett az előző év azonos időszakához képest.

A fogyasztási és a felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás az I. negyedévben összességében 4,9%-kal csökkent.

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában folyó áron 475 milliárd forintos aktívum keletkezett. Az export volumene nagyobb mértékben (6,6%-kal) bővült, mint az importé (1,9%). A külkereskedelem 85%-át kitevő áruforgalomban a kivitel 7,0, míg a behozatal 1,7%-kal nagyobb lett az egy évvel korábbinál. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve a turizmust is) exportja 3,9, importja 1,8%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A bruttó hazai termék 2023. I. negyedévi, 0,9%-os visszaeséséhez a végső fogyasztás 2,1, a bruttó felhalmozás pedig 3,3 százalékponttal járult hozzá. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 4,4 százalékponttal mérsékelte a gazdasági teljesítmény vissszaesését.

2023 I. negyedévében az előző negyedévhez képest, szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján:

A gazdaság teljesítménye 0,3%-kal csökkent.

A termelési oldalon a mezőgazdaság teljesítménye 70,6, a szolgáltatásoké 0,1%-kal nőtt, az iparé 3,9%-kal, az építőiparé 7,5%-kal mérséklődött.

A felhasználási oldalon a végső fogyasztás összetevői közül a háztartások fogyasztási kiadásának volumene 2,1%-kal csökkent. A kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatások volumene 1,1%-kal emelkedett, míg a közösségi fogyasztásé 0,2%-kal alacsonyabb lett. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 1,4%-kal emelkedett. A külkereskedelemben az export volumene 1,3%-kal nőtt, az importé 0,4%-kal mérséklődött.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Üzletrész

Juhász Tibor

okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő

Erdőgazdálkodó adózása

Lepsényi Mária

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 július
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 31 1 2 3 4

Együttműködő partnereink