hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jóval többel utaztak vonattal Balatonra, mint tavaly

  • MTI

A nyári szezon első 16 napján tavalyhoz képest 13 százalékkal többen, összesen 260 ezren utaztak a Balatonhoz vonattal – közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.

A vasúttársaság adatai alapján a Balaton menti települések között kevesen utaztak, a vonatjegyek túlnyomórészt az állandó lakhely és a tó közötti útra szóltak.

A június 15-ei szezonkezdet óta a pénztári jegyváltás 58 százalékot, az online 23 százalékot, az automatás 11 százalékot, a fedélzeti 8 százalékot tett ki. A közlemény szerint jól kezdtek az idén bevezetett étkezőkocsik, a napi 8 pár expressz szerelvényen több mint 3200 vendéget szolgáltak ki június második felében.

A MÁV a tavalyi nyár adatai alapján sikeresnek ítéli az elmúlt évek pálya- és járműfejlesztéseit, valamint az értékesítési újdonságokat, a következő hetekben pedig a forgalom további emelkedésére számít. Egyes balatoni vasútállomások utasforgalma akár meg is tízszereződhet nyaranta. Tavaly Siófok pályaudvara volt a legforgalmasabb, de népszerű volt Fonyód, Zamárdi, Balatonfüred, Balatonlelle és Keszthely is. Az utaskomfort emelése érdekében július 1-jétől plusz egy InterCity-kocsi is közlekedik a Balaton expressz járatain – olvasható a közleményben.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink