hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Jelentősen növelte árbevételét és eredményét a Goodwill Pharma Nyrt.

  • MTI

Jelentősen, az előző évhez képest 27 százalékkal növelte nettó árbevételét tavaly a Goodwill Pharma Nyrt., a vállalkozás adózott eredménye 2,155 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 1,502 milliárd forinttal – közölte a szegedi székhelyű gyógyszeripari vállalkozás a BÉT honlapján megjelent konszolidált beszámolójában, tette közzé az MTI.

A mérleg szerint a vállalkozás értékesítésből származó nettó árbevétele a 2023-as 14,762 milliárd forintról tavaly 18,7 milliárd forintra nőtt. A csoport üzemi eredménye pedig 2024-ben 2,482 milliárd forintra emelkedett az előző évi 1,533 milliárd forintról. A kiemelkedő eredménynövekedés a beszámoló szerint annak köszönhető, hogy az értékesítésen belül a magasabb fedezetű, saját gyártású és fejlesztésű termékek aránya emelkedett, illetve tavaly már nem jelentkeztek a cégstruktúra átalakításához kapcsolódó egyszeri költségek. A cég több mint 200 terméket forgalmaz, köztük gyógyszereket orvostechnikai eszközöket és étrendkiegészítőket.

A vállalkozás konszolidált árbevételének több mint 38 százaléka származik exportból, amely bővülése megegyezett a teljes forgalom emelkedésével.

A cég tavaly novemberben befejezte a Magyar Multi program keretében elkezdett beruházásokat: bővítette logisztikai központját, így raktárkapacitása megtriplázódott, elkészült Szeged belvárosában a vállalkozás központja, illetve a gyógyszergyártáshoz szükséges infrastruktúra, és vállalatirányítási rendszert vezettek be.

A cég tavaly Ausztriában és Csehországban új leányvállalatot hozott létre.

A Goodwill Pharma Nyrt. tavaly hosszú távú disztribúciós és promóciós megállapodást kötött a Novartis-szal, szeptembertől az innovatív pulmonológiai készítményeket vette át, amely az idei évtől a szemészeti portfólióval is bővült.

Az ellátási láncokban jelentkező problémák minimalizálása érdekében a vállalkozás 2022-ben döntött arról, hogy jelentősen megnöveli készleteit, és ezt a magas készletszintet 2023-ban és tavaly is fenntartotta. 2024-ben a készletek értéke a mérlegben meghaladta az 5,3 milliárd forintot.

A gyógyszeripari vállalkozás kutatás-fejlesztési költségei 2024-ben elérték a 600 millió forintot.

A Goodwill Pharma Nyrt. és a konszolidációba bevont vállalatok átlagos statisztikai létszáma tavaly 12,8 százalékkal 276-ra nőtt.

A társaság papírjait 2025. április 25-én átvezették a BÉT részvények szekció Standard kategóriába az Xtend kategóriából – olvasható az MTI közleményében.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Arányosított áfa – közösségen belüli termékértékesítés

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Ingatlan-bérbeadás, alanyi mentesség

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 március
H K Sze Cs P Sz V
23 24 25 26 27 28 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink