hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Itt az NGM készpénzkorlátozó rendelete

  • adozona.hu

Nyolcvanezer forintos támogatást igényelhetnek a bankok minimum ezer, maximum 10 ezer darab bankkártyaterminál telepítéséhez, darabonként legfeljebb 80 ezer forint értékben. Az NGM ma kihirdetett rendeletének célja a készpénzes forgalom jelentős csökkentése, a szürkegazdaság visszaszorítása.

A rendelet szerint a támogatással telepített terminálok használata után legfeljebb a kártyás forgalom 1 százalékára rúgó díjat szedhetnek havonta a bankok a boltoktól, vagyis a kereskedői jutalék maximuma 1 százalék lenne, szemben a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által nemrégiben említett, a jelenlegi gyakorlat során alkalmazott 3-5 százalékkal – összegzi a Portfolio.hu a Magyar Közlönyben december 6-ai számában megjelent NGM-rendeletben foglaltakat.

Csak olyan terminálokra lehet pályázni, amelyek színes érintőkijelzővel rendelkeznek és egyérintéses tranzakciókat (NFC) is képesek elfogadni, csak olyan kereskedőknél lehet támogatott terminált kihelyezni, ahol eddig még nem volt kártyaelfogadás. Legalább két évig vállalniuk kell a bankoknak, hogy üzemeltetik a terminált. Ha egy bolt megszűnik, akkor a támogatott terminált új boltba kell kihelyezni, azonos feltételek mellett.

További részleteket ITT olvashat.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Telek aktiválása

Nagy Norbert

adószakértő

Családi kedvezmény válás után

Surányi Imréné

okleveles közgazda

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink