Itt a bejelentés: megint csökkentette az alapkamatot az MNB

  • MTI

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa 75 bázisponttal, 11,50 százalékra csökkentette az alapkamatot mai kamatdöntő ülésén, és a kamatfolyosó két szélét is ugyanilyen mértékben mérsékelte.

Az előző kamatdöntő ülésen ugyancsak 75 bázisponttal csökkent az alapkamat, és Virág Barnabás, a jegybank alelnöke egy november 16-ai rendezvényen azt mondta, az erőteljes dezinfláció és az ország sérülékenységének csökkenése lehetővé teszi, hogy az MNB az alapkamat csökkentését folytassa a következő hónapokban, marad a 75 bázispontos mérséklés novemberben is. Hozzátette, év végére 11 százalék alá csökkenhet az alapkamat, és egyszámjegyű lehet 2024. februárra a jelenlegi adatok alapján.

Az MNB tavaly szeptember 27-én emelte meg utoljára az alapkamatot, 125 bázisponttal 13 százalékra, és az ülést követően bejelentette az alapkamatemelési-ciklus leállítását. A monetáris szigorítást októberben más eszközökkel folytatta a jegybank, a rendszeresen megtartott, egynapos jegybanki betéti tenderek kamatát 18 százalékra emelte, majd azt májustól minden kamatdöntő ülésen 100 bázisponttal csökkentette. Szeptemberben 11 hónap után ismét az alapkamat vált az effektív jegybanki kamattá, és szimmetrikussá vált a kamatfolyosó az alapkamat körül.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Magánszemély ingatlan bérbeadása és az áfa

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Számlázás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Üzletértékesítés

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2023 december
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31