hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Itt a határidő, ha felmondaná kgfb-szerződését!

  • MTI

A szombat éjféli határidőig várhatóan 80 ezer kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződést mondanak fel, a vállalati flottaszerződéseket nem számítva – közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.

Az év végi évfordulós szerződések felmondásainak legkésőbb december 1-jén éjfélig igazoltan be is kell érkezniük a biztosítóhoz. A FBAMSZ arra figyelmeztet, hogy bár december 1-je idén munkanap, számos biztosító ügyfélszolgálata nem, vagy csak módosított nyitvatartásban lesz elérhető. Emellett szombaton már az összehasonlító alkuszi portálok is csak korlátozásokkal fogadnak majd be ilyen megbízásokat.

A szövetség tájékoztatása szerint az az autós, akinek a jogszabályi feltételeknek megfelelő felmondása nem érkezik be a törvényi határidőn belül a biztosító céghez, a jelenlegi kötelező biztosítását viszi tovább a következő egy évre megállapított új díjon. Ha ennek ellenére másik szerződést köt, az a törvény értelmében érvénytelen lesz.

Kitértek arra: a december 1-jei határidő a jelenlegi szerződés felmondására vonatkozik, új szerződés megkötésére december 31-éig van lehetőség. Az új szerződés első díjrészletét legkésőbb március 1-jéig kell rendezni, ellenkező esetben azt a biztosítóknak a törvény szerint törölniük kell.

A FBAMSZ közleménye szerint a teljes gépjármű-állomány mintegy 26 százaléka vesz részt az év végi kampányban. A kampány első három hetében az érintett autósok 5-6 százaléka mondta fel korábbi szerződését, ám a szerződésváltások 40 százaléka a tapasztalatok szerint az utolsó hétre várható.

A jelentős díjkedvezmények miatt ma már tíz autósból 8-9 az egyösszegű éves díjfizetést választja. Egyre általánosabbak a korszerű, elektronikus díjfizetési formák, sárga csekket már csak a szerződők 20-25 százaléka használ a díj befizetésére – közölték.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Egyéni vállalkozó megszüntetés utáni kata

Szipszer Tamás

adószakértő

Alanyi áfamentesség és tagi kivét

Szipszer Tamás

adószakértő

Kivás társaság hipabevallása

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close