hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Hegyekben áll a gabona a magyar raktárakban – termelői áron történő állami felvásárlást sürget az MSZP

  • MTI

A raktárakban álló gabona legalább termelői áron történő felvásárlását sürgette a kormánynál az MSZP alelnöke pénteken – közölte az MTI.

Harangozó Gábor az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt mondta, pártja országgyűlési határozatban kezdeményezi a magyar gazdálkodók megsegítését, mivel óriási válság alakult ki elsősorban a gabonatermesztők között.

Alacsonyak az árak, messze az önköltség alatt vannak, így a gazdák hektáronként 100 ezer forintos veszteséget kell, hogy elkönyveljenek – részletezte.

Szerinte egyre több gazdálkodó, főleg a kisebbek adják fel a termesztést és a földbérleteiket, és a nagyobb gazdálkodók is súlyos likviditási gondokkal küzdenek.

Elmondta, a kormány nagyjából egy évvel ezelőtti importtilalma oda vezetett, hogy a gazdálkodók hagyományos, elsősorban olasz és balkáni piacaik felmondták, vagy nem kötötték meg a magyar termelőkkel a szerződéseket, ezért „hegyekben áll a gabona a magyar raktárakban”.

Az ellenzéki politikus közölte, miközben az EU-ban Magyarországon volt a legnagyobb az infláció, a termelői input árak itt növekedtek a legjobban, az értékesítési árak megfeleződtek.

Hozzátette: a gabonafelvásárlásra azért lenne szükség, hogy a gazdák ne menjenek tönkre, tudjanak jövőre termelni.

Harangozó Gábor azt is kezdeményezte, hogy amíg a válsághelyzet tart, idén és jövőre, az állam vállalja át a kamarai tagdíjakat, az ideieket pedig fizesse vissza – olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Saját rezsis beruházás – önszámla áfatartalmának levonhatósága

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Második terhesség gyed alatt

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Második gyermek esetén a csed számolása

Czeglédi Bernadett

munkajogi és társadalombiztosítási szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink