adozona.hu
Nagyszülői gyes: ezek a feltételek és a kizáró okok
//adozona.hu/altalanos/Gyes_ilyen_feltetelekkel_igenyelheti_a_nagy_NK7D1P
Nagyszülői gyes: ezek a feltételek és a kizáró okok
Mikor veheti igénybe a nagyszülő a gyest? Dolgozhat-e, vállalkozhat-e mellette? Mik a kizáró okok? Milyen terheket kell fizetni a nagyszülői gyes után? Összefoglaltuk az előírásokat.
A nagyszülői gyes intézménye 2001. május 1-jétől része családtámogatási rendszerünknek. Akkori bevezetését a jogalkotó két okból tartotta hasznosnak: egyrészt segítséget szeretett volna nyújtani azoknak a szülőknek, akik „nem tudják, vagy nem akarják keresőtevékenységüket felfüggeszteni” a gyermekvállalás miatt, másrészt megoldást kínáltak az idősebb korosztály azon tagjai számára, „akik nehezen, vagy már nem szívesen alkalmazkodnak a munkaerőpiac új kihívásaihoz, vagy éppen elveszítették munkájukat”.
E megfogalmazott célokból az első már okafogyottá vált, hiszen a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény (Cst.) a gyermek egyéves korát követően a gyes melletti keresőtevékenységet nem korlátozza.
A második indok azonban továbbra is megállja a helyét, és a nagyszülői gyes adott élethelyzetben megoldást nyújthat, hiszen a gyes összege, ha megélhetést nem is biztosít, de folyósítása szolgálati időt és egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot biztosít.
OLVASSA TOVÁBB CIKKÜNKET, hogy megtudja, milyen további hozadéka lehet a nagyszülői gyesnek, illetve mik a kizáró okok!
A teljes cikkhez előfizetőink férnek hozzá, ha e-mail címük és jelszavuk megadásával belépnek az oldalra.
Ön már az előfizetőnk?
exit_to_app Lépjen be a cikk elolvasásáhozÖn még nem rendelkezik előfizetéssel?
Tovább az előfizetéshezVálassza az Ön számára legkedvezőbb előfizetési csomagajánlatunkat!
start |
max |
prémium kredit |
|
---|---|---|---|
Adózóna 365 napos előfizetés |
|||
Különszámok | A különszámok digitálisan is elérhetők! |
A különszámok digitálisan is elérhetők! |
|
HVG Adó 2025 | |||
HVG TB 2025 | |||
HVG Munkajog 2025 | |||
Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2) Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2)Az Adózóna Prémium Kredit vagy Extra csomagok megrendelésével egy tetszőleges személy garantált minimum 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult a System Media Kft-nél. 2025-ös elszámolási évre szóló kreditpontok. X
|
|||
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok
Az Adózóna Max, Prémium-Kredit és Extra csomagok tartalmazzák az Adózóna által szervezett valamennyi webináriumot, amely az előfizetés időszakában kerül meghirdetésre. Ízelítőként 2024 rendezvényei: 2023 rendezvényei: X
|
|||
Ár (nettó + 27% Áfa) * Az előfizetés éves díja egyösszegben fizetendő! |
3 500 Ft + áfa / hó* éves díj 41 990 Ft + áfa* (bruttó: 53 327 Ft) |
4 333 Ft + áfa / hó* éves díj 51 990 Ft + áfa* (bruttó: 66 027 Ft) |
5 583 Ft + áfa / hó* éves díj 66 990 Ft + áfa* (bruttó: 85 077 Ft) |
Megrendelem
Részletek
A START előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
Megrendelem
Részletek
A MAX előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
Megrendelem
Részletek
A PRÉMIUM KREDIT előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
|
14 napig ingyen | Kipróbálom | Kipróbálom | Kipróbálom |
Az ajánlat a 2025. április 1-je és 29-e között megrendelt és 2025. május 8-áig befizetett előfizetésekre vonatkozik.Részletek »
Kreditpont: Ha ön az Adózóna Prémium Kredit csomagra fizet elő, akkor egy tetszőleges személy további 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult. Részletek »
Hozzászólások (0)