9 találat a(z) Vitézy Dávid cimkére

Cikk

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke a közérdek védelme és az uniós forrásvesztés kockázata miatt a tudomására jutáskor elrendelte a budapesti Déli Körvasút beruházás körülményeinek felderítéséhez szükséges hatósági eljárást. A GVH leszögezi, hogy korábban nem kapott konkrét jelzést, illetve információt az ügyben. Sem hazai állami, illetve kormányzati szervezetek, sem európai uniós intézmények nem fordultak a GVH-hoz, írja honlapján a hivatal.

Cikk

A kormány úgy döntött, hogy 2026. december 31-ig átmenetileg literenként 25 forinttal csökkenti a 7,5 tonna feletti tehergépjárművek és az autóbuszok által megfizetendő jövedéki adót – jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter pénteken Budapesten a kormányzati sajtótájékoztatón, közölte az MTI.

Cikk

A közösségi közlekedés intézményi és működési reformja részeként létrejön az országos közlekedésszervező, illetve az országos gördülőállomány-kezelő társaság, miután az Országgyűlés mai ülésén – 137 igen, 46 nem szavazattal és 7 tartózkodás mellett – elfogadta a Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter által benyújtott, T/304 számú törvényjavaslatot.

Cikk

A megemelkedett energiaköltségek miatt jelentősen veszített a versenyképességéből a környezeti szempontból leginkább fenntartható szállítási mód, a vasúti áruszállítás, ezért a Technológiai és Ipari Minisztérium javaslata alapján körülbelül 40 százalékkal csökkenhet a vasúttársaságok pályahasználati díja a hálózat-hozzáférési díj (HHD) felárának tervezett eltörlésével – írta Vitézy Dávid, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára legfrissebb Facebook-bejegyzésében szerdán.

Cikk

Az idei nyári menetrend célja, hogy a Balaton felé ne csak Budapestről kínáljanak megbízható, ütemes kiszolgálást, hanem kihasználva, hogy a MÁV és a Volán már egy cégcsoportban működik, az ország minden tájáról biztosítsanak oda eljutási lehetőséget – mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közlekedésért felelős államtitkára csütörtöki sajtótájékoztatóján.

{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Horgászengedély jegyforgalmazónak kell-e nyugtát adni

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Próbanyelvvizsga áfakezelése

dr. Csobánczy Péter

közgazdász, jogász, adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 november
H K Sze Cs P Sz V
26 27 28 29 30 31 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 1 2 3 4 5 6

Együttműködő partnereink