adozona.hu
Tizennyolchavi csúcson a GKI konjunktúraindexe
//adozona.hu/altalanos/GKI_Gazdasagkutato_Zrt_konjunkturaindex_biz_QI7Q5W
Tizennyolchavi csúcson a GKI konjunktúraindexe
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint decemberben az üzleti szektor és a fogyasztók kilátásai érdemben javultak novemberhez képest. A kilátások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúraindexe csaknem 3 ponttal, tizennyolc havi csúcsára emelkedett. Ugyanakkor a cégek foglalkoztatási hajlandósága enyhén romlott, az értékesítési árak várható alakulására vonatkozó összesített várakozás pedig stagnált az előző hónaphoz képest. A válaszadó cégek az első téli hónapban a gazdálkodási környezet kiszámíthatóságát kissé romlónak ítélték, olvasható a GKI gazdaságkutató Zrt. honlapján.
A GKI üzleti bizalmi indexe – a novemberi döccenő után – decemberben 2 ponttal emelkedett az előző hónaphoz képest. Ez is tizennyolc havi csúcsot jelent. Ebben a hónapban az ipari bizalmi index számottevően, csaknem 4 ponttal növekedett, miközben a kereskedelmi és a szolgáltatói index gyakorlatilag nem változott, az építőipari mutató pedig csaknem 4 ponttal csökkent. Az ipari index utoljára huszonegy hónapja volt ilyen magas. A közeljövő kilátásait illetően továbbra is az építőipar a legkevésbé, az üzleti szolgáltatások pedig a leginkább derűlátó szektor.
A vállalkozások összesített létszámgazdálkodási várakozását jelző foglalkoztatási indikátor, kéthavi emelkedés után, az előző felméréshez képest enyhén csökkent. A következő három hónapban a vállalkozások 8 százaléka készül a létszám bővítésére, míg 13 százaléka szűkítené azt. Az iparban és az üzleti szolgáltatások területén a létszám bővítésére törekvők vannak többségben az elbocsátásokra készülőkkel szemben.A gazdálkodási környezet kiszámíthatósága decemberben enyhén romlott az előző megkérdezéshez képest. Továbbra is az ipari és az építőipari vállalatok szenvednek leginkább a kiszámíthatóság hiányától, míg a kereskedő és a szolgáltató cégeket ez kevésbé zavarja.
Az ár-indikátor, amely a cégek értékesítési árainak a következő három hónapban várható alakulását mutatja, három havi stagnálás után, novemberben némileg emelkedett a megelőző felméréshez képest, majd e mutató decemberben alig változott. A következő három hónapban a cégek 29 százaléka szeretne árat emelni, míg árcsökkentésre 9 százaléka készül.
A GKI fogyasztói bizalmi index értéke decemberben jelentősen, 5 ponttal nőtt az előző megkérdezéshez képest, s így kétéves csúcsára ért fel. Minden részindex érezhető javulást jelzett: egyaránt javult az elmúlt 12 hónapban tapasztalt pénzügyi helyzet értékelése, a következő 12 hónapra vonatkozó pénzügyi kilátások, az ország következő 12 hónapban várható gazdasági helyzetének értékelése, illetve a nagy értékű fogyasztási cikkekre elkölthető saját pénz megítélése is. A lakosság inflációs várakozásai érdemben csökkentek, csakúgy, mint a munkanélküliek számának várható alakulását illető kilátás, olvasható a GKI gazdaságkutató Zrt. honlapján.
Hozzászólások (0)