hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Nőtt a fogyasztás, visszaesett a felhalmozás a IV. negyedévben

  • adozona.hu

A bruttó hazai termék volumene Magyarországon 2022 IV. negyedévében 0,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, közölte honlapján a KSH. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos időszakához képest 0,8 százalékkal emelkedett, míg az előző negyedévhez mérten 0,4 százalékkal csökkent. 2022-ben a gazdaság teljesítménye – a nyers és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján egyaránt – 4,6 százalékkal meghaladta az előző évit.

2022 IV. negyedévében:

A GDP volumene a nyers adatok szerint 0,4, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 0,8%-kal emelkedett az előző év azonos időszakához mérten. A második becslés nyers volumenindexe az első becslésben közölt IV. negyedévi adathoz viszonyítva nem változott, míg a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott volumenindex 0,1 százalékponttal mérséklődött.

Termelési oldal:

Az ipar teljesítménye 2,7, ezen belül a feldolgozóiparé 3,3%-kal bővült az előző év azonos időszakához képest. A feldolgozóipari ágazatok közül a legnagyobb mértékben a közúti jármű, illetve a villamos berendezés gyártása járult hozzá az ipar növekedéséhez, míg a vegyi anyag és vegyi termék gyártása fékezte leginkább az ipar bővülését. Az építőipar hozzáadott értéke 0,9%-kal nőtt, a mezőgazdaságé a súlyos aszály következtében 32,3%-kal csökkent az előző év azonos időszakához mérten.

A szolgáltatások bruttó hozzáadott értéke együttesen 2,8%-kal nagyobb lett. A legerőteljesebb növekedés a szállítás, raktározás, valamint a humán-egészségügyi, szociális ellátás (egyaránt 8,0%) nemzetgazdasági ágban történt. Az ingatlanügyletek teljesítménye 5,9, a pénzügyi, biztosítási tevékenységé 5,3%-kal emelkedett. A szakmai, tudományos, műszaki és adminisztratív tevékenység hozzáadott értékének volumene 3,6, a művészet, szórakoztatás, szabadidő, egyéb szolgáltatásé 2,9%-kal nőtt. A szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás 2,4, az információ, kommunikáció 1,4, az oktatás 3,5%-kal bővült. A kereskedelem teljesítménye 1,3, a közigazgatásé 1,7%-kal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A bruttó hazai termék 2022. IV. negyedévi, 0,4%-os növekedéséhez a szolgáltatások 1,7, az ipar 0,5, az építőipar pedig 0,1 százalékponttal járult hozzá. A szolgáltatásokon belül leginkább az ingatlanügyletek, valamint a szállítás, raktározás (egyaránt 0,5 százalékponttal) növelte a GDP-t. A növekedést 1,0 százalékponttal fékezte a mezőgazdaság teljesítményének, valamint 0,9 százalékponttal a termékadók és -támogatások egyenlegének csökkenése.

Felhasználási oldal:

A háztartások tényleges fogyasztása 1,7%-kal emelkedett az előző év azonos időszakihoz képest. A tényleges fogyasztás összetevői között legnagyobb arányt képviselő háztartások fogyasztási kiadása 2,1%-kal nőtt. A háztartások Magyarország területén realizálódó (hazai) fogyasztási kiadása 1,8%-kal nagyobb lett az egy évvel korábbinál. A hazai fogyasztási kiadások volumene a szolgáltatások esetén 5,0, a tartós és féltartós termékek körében 3,4–3,4%-kal bővült, a nem tartós termékek esetén viszont 2,2%-kal csökkent. A kormányzattól kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 0,2%-kal bővült, míg a közösségi fogyasztásé 4,5%-kal kisebb lett. A háztartásokat segítő nonprofit intézményektől kapott természetbeni társadalmi juttatások volumene 0,6%-kal mérséklődött.

A fenti folyamatok eredményeként a végső fogyasztás 0,7%-kal nőtt.

A bruttó állóeszköz-felhalmozás a IV. negyedévben 8,6%-kal visszaesett az előző év azonos időszakához képest. Mind az építési beruházások, mind a gép- és berendezésberuházások volumene csökkent, az előbbi nagyobb mértékben. A beruházásokból legnagyobb arányban részesülő nemzetgazdasági ágak közül a feldolgozóiparban továbbra is emelkedett, az ingatlanügyletek és a szállítás, raktározás területén visszaesett a fejlesztések volumene.

A bruttó felhalmozás 2,4%-kal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

A fogyasztási és a felhalmozási folyamatok révén a belföldi felhasználás a IV. negyedévben összességében 0,2%-kal mérséklődött

A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmában – folyó áron – 998 milliárd forintos passzívum keletkezett. Az export volumene nagyobb mértékben (9,8%-kal) bővült, mint az importé (9,2%). A külkereskedelem mintegy 84%-át kitevő áruforgalomban a kivitel 8,5, míg a behozatal 8,3%-kal nagyobb lett az egy évvel korábbinál. A nemzetgazdaság külkereskedelmi forgalmán belül a szolgáltatások (beleértve a turizmust is) exportja 15,6, importja 15,4%-kal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A bruttó hazai termék 2022. IV. negyedévi, 0,4%-os növekedéséhez a végső fogyasztás 0,5 százalékponttal járult hozzá, míg a bruttó felhalmozás 0,6 százalékponttal lassította azt. A külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 0,5 százalékponttal bővítette a gazdasági teljesítményt.

2022 IV. negyedévében az előző negyedévhez képest, szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok alapján:

A gazdaság teljesítménye 0,4%-kal csökkent.

A termelési oldalon a mezőgazdaság teljesítménye 6,6, az építőiparé 2,1, a szolgáltatásoké 0,1%-kal nőtt, az iparé 0,5%-kal mérséklődött.

A felhasználási oldalon a végső fogyasztás összetevői közül a háztartások fogyasztási kiadásának volumene 0,3%-kal emelkedett. A kormányzattól származó természetbeni társadalmi juttatások és a közösségi fogyasztás volumene nem változott. A bruttó állóeszköz-felhalmozás 5,8%-kal csökkent. A külkereskedelemben az export volumene 0,9, az importé 1,4%-kal csökkent.

2022-ben az előző évhez képest:

Az első becslés szerint a GDP értéke folyó áron 66 387 milliárd forint volt, volumene 4,6%-kal nőtt az előző évhez képest. (A naptárhatással kiigazított adatok alapján is 4,6%-kal emelkedett a gazdaság teljesítménye.)

A termelési oldalon az ipar hozzáadott értékének volumene 5,4, az építőiparé 3,0, a szolgáltatásoké 7,2%-kal emelkedett, a mezőgazdaságé 31,2%-kal kisebb lett.

A GDP növekedéséhez a szolgáltatások 4,1, az ipar 1,0, az építőipar 0,2 százalékponttal járult hozzá. A mezőgazdaság 1,0 százalékponttal csökkentette a GDP növekedését.

A felhasználási oldalon a háztartások tényleges fogyasztása 6,0%-kal emelkedett, a közösségi fogyasztás 0,2%-kal mérséklődött, ezek együttes eredményeként a végső fogyasztás volumene 5,0%-kal magasabb lett. A bruttó felhalmozás 1,4, ezen belül a bruttó állóeszköz-felhalmozás 2,2%-kal bővült. Az export volumene 10,3, az importé 9,5%-kal nőtt.

A felhasználási oldalon a végső fogyasztás 3,5, a bruttó felhalmozás 0,4, míg a külkereskedelmi forgalom egyenlege összességében 0,7 százalékponttal járult hozzá a gazdaság növekedéséhez.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink