hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

G20: hiányos zárónyilatkozat

  • MTI

Az Egyesült Államok heves ellenállása miatt nem jutottak egyetértésre a protekcionizmus elutasítása és a szabadkereskedelem melletti kiállás, valamint a klímaváltozás elleni harc ügyében a G20 csoport pénzügyminiszterei és jegybankelnökei kétnapos találkozójukon a németországi Baden-Badenben, így a szombaton kiadott zárónyilatkozatból az eddigi hagyományoktól eltérően kimaradtak az erre vonatkozó megfogalmazások.

A vita az Egyesült Államok delegációja és több nagy szövetséges ország küldöttsége között zajlik, és arról szól, hogy a legfejlettebb iparú államokat és a legnagyobb feltörekvő országokat, illetve az Európai Uniót mint intézményt összefogó G20 csoport továbbra is egyértelműen elutasítsa-e a nemzetközi kereskedelem szabadságát gátló, piacvédő, protekcionista gazdaságpolitikát, vagy pedig az új washingtoni vezetés nyomására engedékeny álláspontot foglaljon el. 

Az egyhangúlag elfogadott ötoldalas zárónyilatkozatba a vendéglátó Németországnak sikerült egy olyan mondatot belefoglaltatni, amely a minimális konszenzus megmentését célozta. Így hangzik: „Dolgozunk azon, hogy erősítsük a kereskedelem hozzájárulását nemzetgazdaságaink erősítéséhez”. Wolfgang Schauble német pénzügyminiszter mindazonáltal úgy nyilatkozott, hogy „a nemzetközi együttműködés nincs veszélyben”, és a „G20-folyamat inkább megerősödött, semmint meggyengült”. Az Egyesült Államok is a nyitott piacok híve, senki sem támogatja a protekcionizmust, de nem világos, hogy „ki-ki mit ért ezalatt” – állapította meg.

A protekcionizmus elutasításán és a szabadkereskedelem melletti kiálláson kívül nem említi a zárónyilatkozat a párizsi klímaegyezményt sem, miután néhány nappal ezelőtt az amerikai adminisztráció olyan költségvetést terjesztett elő, amely megnyirbálja a globális felmelegedés elleni küzdelemre szánt kiadásokat, és Donald Trump amerikai elnök több ízben hangoztatta a klímaváltozás elleni küzdelemmel szembehelyezkedő álláspontját.

Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter a tanácskozás után azt mondta, hogy az Egyesült Államok elkötelezett marad a szabadkereskedelem mellett, de felül akar vizsgálni több kereskedelmi egyezményt, és ki akarja javítani az azokban lévő „túlzásokat”. Ezek között említette az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA), a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) néhány szabályozását és „bizonyos régebbi egyezményeket”.

„Hiszünk a szabadkereskedelemben, mi vagyunk a világ egyik legnagyobb piaca és egyik legnagyobb kereskedelmi partnere, a kereskedelem jó nekünk és jó a többi embernek is” – jelentette ki az amerikai pénzügyminiszter.

A tanácskozás résztvevői szerint a világgazdaság élénkülése gyorsabbá vált, és a növekedés az idei évben is folytatódik.

A résztvevőknek egy sor témában sikerült egyetértésre jutniuk, beleértve a piacszabályozást, a terrorizmus finanszírozása elleni küzdelmet és a gazdasági fejlődés elősegítését Afrikában.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink