hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Fokozott vasúti ellenőrzést tartanak a rendőrök

  • MTI

Szerda reggeltől csütörtök reggelig fokozott vasúti ellenőrzést tartanak a rendőrök – közölte ma honlapján a rendőrség.

Az Ország Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának közleménye szerint a RAILPOL (Vasúti Rendőrségek Európai Szervezete) által koordinált 18. Rail Action Day 24 Blue elnevezésű akció során az abban részt vevő szervek szerda reggel 7 órától csütörtök reggel 7 óráig végeznek fokozott ellenőrzést a vasúti biztonság érdekében.

Az akció célja elsősorban – kiemelten a nemzetközi – személyszállító vonatok rendőri ellenőrzése, az utasok és a jegyvizsgálók sérelmére elkövetett jogsértések megelőzése, megszakítása. Fokozott figyelmet fordítanak a közfeladatot ellátó, illetve a hivatalos személy elleni erőszak elkövetésének megelőzésére és megakadályozására.

Az ellenőrzés kiterjed továbbá a fémlopások megelőzésére, az illegális migráció és az ahhoz kapcsolódó más jogellenes cselekmények elleni hatékony fellépésre, illetve a vasúti kocsikat károsító garázda cselekmények megelőzésére, felderítésére.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Családi pótlék / koszovói állampogár

Széles Imre

tb-szakértő

Kapcsolt vállalkozások minősítése

dr. Buzády Csongor, LL.M. (Berlin)

ügyvéd, vállalatfinanszírozási szakjogász

Buzády és Udvari Ügyvédi Iroda, partner

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 augusztus
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 31 1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Együttműködő partnereink