hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Filmes hiányszakmákban támogatott képzések indulnak

  • MTI

Nyolc filmes hiányszakma – felvételvezető, jelmezkivitelező, mikrofonos, naplóvezető, öltöztető, produkciós koordinátor, vágóasszisztens és világosító – képzése indulhat ősszel a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával.

A hiányszakmák gyakorlatorientált képzéseit a Lumiere Filmiskola, a Mystic Academy és a Werk Akadémia indítja októberben elismert szakemberek közreműködésével és kedvező tandíjakkal – közölte a Nemzeti Filmintézet csütörtökön az MTI-vel.

Az NFI célja a hazai filmgyártásban mutatkozó szakemberhiány hatékony és gyors pótlása. A magas szakmai színvonalú, intenzív, fél vagy egyéves képzési programok támogatása biztosítja a szakember-utánpótlást és ezáltal a hazai filmipar versenyképességét.

Az idén már ötödik alkalommal meghirdetett hiányszakmai képzéseket támogató pályázati lehetőségnek köszönhetően az elmúlt években 34 képzés valósulhatott meg az oktatási intézményekben. A képzéseket mintegy 292 fiatal pályakezdő és pályamódosító végezte el, sokuk ma már a filmszakmában dolgozik, jelenleg is 51 fő jár támogatott képzésekre.

A Nemzeti Filmintézet a képzések támogatásával párhuzamosan elindította a Filmesgyakornok.hu-t. Az online platform és adatbázis elsődleges célja, hogy összekösse a gyakornoki lehetőséget kereső pályakezdőket és a gyakornokot kereső producereket, továbbá segítse a fiatalok eligazodását a filmkészítés különböző szakterületein. A Filmesgyakornok.hu-nak már mintegy 700 regisztrált felhasználója van. A filmes szakmákat bemutató videók az NFI Youtube-csatornáján elérhetők.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink