hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Ennyi volt az átlagbér tavaly novemberben

  • adozona.hu

2021 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 482 400, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 320 800 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó keresetek a vállalkozások körében 8,8, a költségvetésben – az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben – ezt meghaladóan, 11,1 százalékkal nőttek. 2021. január–novemberben a bruttó átlagkereset 433 800, a nettó átlagkereset 288 500 forintot ért el, mindkettő 8,6 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.

2021. november

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 482 400, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 494 100 forint volt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 320 800, a kedvezményeket is figyelembe véve 329 700 forintot ért el.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 10,1 százalékkal nőtt. A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 9,8 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 409 600 forintra becsülhető, 8,7 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A bruttó kereset mediánértéke 375 600 forint volt, amely 8,9 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

2021. január–november

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 433 800, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 444 600 forint volt.

A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 288 500, a kedvezményeket is figyelembe véve 297 100 forintot ért el.

A bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 8,6, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8,3 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

A bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 445 200, a költségvetésben 408 900, a nonprofit szektorban 405 100 forintot ért el, ami 7,8, 9,6, illetve 14,4 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az egyes előmeneteli rendszerekben előre ütemezett béremelések – köztük az orvosi béremelés, a bírák, ügyészek és a bölcsődei dolgozók illetményemelése – hatására a költségvetés bruttó átlagkereset-növekedése meghaladta a nemzetgazdasági átlag emelkedését. A nonprofit szektor jelentős keresetnövekedéséhez hozzájárult, hogy augusztus elejétől számos oktatási intézmény, fenntartójának változása miatt, a költségvetési szektorból ebbe a szektorba sorolódott.

A bruttó átlagkereset a pénzügyi, biztosítási tevékenység ágban volt a legmagasabb (745 300 forint), a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás területén a legalacsonyabb (264 800 forint).

A bruttó átlagkereset a teljes munkaidőben alkalmazásban álló férfiaknál 473 100, a nők esetében 397 100 forint volt, ez a férfiaknál 8,8, a nőknél 8,3 százalékos növekedést jelent egy év alatt.

A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) bruttó átlagkereset 402 400 forintra becsülhető, 8,8 százalékkal magasabb volt, mint egy évvel korábban.

A reálkereset 3,5 százalékkal emelkedett, a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 4,9 százalékos növekedése mellett.

A bruttó kereset mediánértéke 347 700 forint volt, amely 9,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST / VIDEÓAJÁNLÓ

Kérdések és válaszok

Csere erdősítés

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2022 május
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetÉs