hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Emelhetik a pedagógusok bérét, lehet forrás a zöldenergiára

  • adozona.hu

Tegnapi ülésén egyebek között az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalások állásáról és az energia-ellátás biztosításáról tanácskozott a kormány – jelentette be a mai kormányinfón Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Gulyás szerint az uniós tárgyalásokban lehetséges az eredményes lezárás. A miniszter felsorolta azt a 17 vállalást, amelyben Magyarország megállapodott a bizottsággal. Minden törvényjavaslatot beterjesztettek, az Országgyűlés ezeket elfogadta – jelentette ki Gulyás.

A megállapodásnak a pedagógusok béremelése is része, vagyis ha sikerül lezárni a tárgyalásokat, akkor a 2022-es szinthez képest jövőre 20,8 százalékkal, 2024-ben 25 százalékkal, 2025-ben pedig 29-30 százalékkal nőhetnek a bérek.

Energetikai kérdésekről is tárgyalt a kormány: Gulyás közölte: az ország energiaellátása biztosított, azonban az árak elszabadulása nagy gondot okoz. Gulyás elmondása szerint 6 hónapra akkor is elég lenne most a gáz, ha nem jönne több. Ugyanakkor változtatásokra is szükség lesz az energiarendszerben – mondta Gulyás, aki szerint az RRF hitel részét zöld átállásra fordítaná a kormány. Gulyás elmondta: a cél az, hogy minél több zöld energiát tudjanak a háztartások befogadni.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Műtéti költség adózása munkaviszonyban

Nagy Norbert

adószakértő

Részmunkaidőre váltás

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Cégautóval kapcsolatos áfalevonás.

Nagy Norbert

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink