hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Élelmiszerpazarlás: kampány indult a kidobott ételek mennyiségének csökkentésére

  • MTI

"Élj maradéktalanul!" elnevezéssel társadalmi célú kampányt indított a Médiaunió Alapítvány az élelmiszerpazarlás visszaszorítása érdekében – közölte a szervezet.

Közleményük szerint az idén augusztustól 2021 februárjáig tartó kezdeményezés során törekednek az élelmiszer-pazarlással kapcsolatos szemléletformálásra, hosszú távon pedig az élelmiszerpazarlás csökkentésére.

Magyarországon évente fejenként 68 kilogramm élelmiszert dobnak ki a szemetesbe, az élelmiszerhulladékok több mint a fele a háztartásokból kerül ki. Évente 88 millió tonna élelmiszer vész kárba az Európai Unióban, Magyarországon pedig családonként 270 kilogramm.

Hargitai Lilla, a Médiaunió ügyvezető igazgatója a közleményben kiemeli, hogy a Médiaunió minden évben kiválaszt egy kiemelkedő társadalmi ügyet, amely kapcsán egy kommunikációs kampány segítségével aktivizálja az embereket, idén a Magyar Élelmiszerbank Egyesület pályázatát támogatják.

Az "Élj maradéktalanul!" kezdeményezésnek kettő fő pillére van: egy erős online, illetve egy TV, rádió, sajtó és közterületi kommunikációs kampánnyal hívják fel a kidobott élelmiszer mértékére és értékére a társadalom figyelmét. A www.eljmaradektalanul.hu honlapon, rádióreklámokban és közterületen konkrét tippeket is adnak arról, mit kell kezdeni a megmaradt élelmiszerrel. Továbbá indul egy több állomásból álló edukációs road-show is.  

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

hirdetés
NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Őstermelő, termőföld eladása

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Őstermelő eszköztámogatása

Szarvas Imréné

könyvvizsgáló, adószakértő, könyvelő

Kivás cég osztalékfizetése ingatlanban

Szipszer Tamás

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 október
H K Sze Cs P Sz V
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close