Az Egyesült Államok eltörölte a vízumkényszert a román állampolgárokkal szemben

  • MTI

Több mint másfél évtizede várt történelmi pillanatként értékelte Marcel Ciolacu román kormányfő pénteken, hogy az Egyesült Államok belbiztonsági minisztériuma úgy döntött: eltörli a vízumkényszert a román állampolgárokkal szemben – közölte az MTI.

A miniszterelnök a washingtoni hivatalos bejelentéssel egy időben törvényhozók, kormánytagok, közéleti személyiségek és a diplomáciai testület képviselőinek jelenlétében megrendezett bukaresti ünnepségen közölte: várhatóan március 31-től a román állampolgároknak sem lesz szükségük vízumra, ha 90 napot nem meghaladó látogatásra az Egyesült Államokba akarnak utazni. Ehhez – a vízummentességi programba bevont többi ország állampolgárához hasonlóan – csak egy online beszerezhető elektronikus utazási engedélyre (ESTA) lesz szükségük.

Ciolacu megjegyezte: Romániában egymást érik a történelmi pillanatok, hiszen az amerikai vízummentességről szóló bejelentés alig 10 nappal azt követően érkezett, hogy Románia a schengeni övezet teljes jogú tagjává vált.

„Ez két olyan kiemelkedő esemény, amely Románia nemzetközi elismerését igazolja, és megerősíti kapcsolatát stratégiai partnereivel” – mutatott rá a román kormányfő. Hozzátette: a döntés hatására a román állampolgároknak nem kell annyi pénzt és időt vesztegetniük, mint eddig, ahhoz, hogy az Egyesült Államokba utazhassanak, viszont szimbolikus jelentőséggel is bír a vízummentesség, amellyel az amerikai partnerek Románia iránti bizalmukat is kifejezték.

Az amerikai vízummentességi programba való felvétel egyik alapvető feltétele az elutasított vízumkérelmek arányának 3 százalék alá szorítása. Miután az amerikai külügyminisztérium adatai szerint a 2023-as pénzügyi évben a román vízumkérelmek 8,79 százalékát utasították el, 2022-ben a 12,6 százalékukat, 2021-ben pedig a 17 százalékukat, Románia a feltétel teljesítésétől messze állt.

Azonban a bukaresti kormány tavaly júliusban országos reklámkampányt indított a vízummentességi feltétel teljesítése érdekében. Marcel Ciolacu miniszterelnök arra kérte a B1-es vagy B2-es típusú amerikai vízumot korábban megszerző román állampolgárokat, hogy újítsák meg vízumukat. Ezzel a módszerrel Romániának 2023 októbere és 2024 szeptembere között sikerült 2,6 százalékra csökkentenie az elutasított vízumkérelmek arányát.

Az amerikai belbiztonsági minisztérium pénteken közölte: Alejandro Mayorkas tárcavezető Antony Blinken külügyminiszterrel közösen hozott döntése alapján a világ 43. országaként Romániát bevonták a Visa Waiver vízummentességi programba (VWP). A közlemény szerint a VWP lényegét képező együttműködés és információmegosztás jelentősen erősíti az Egyesült Államok biztonsági érdekeit, amellett, hogy ösztönzi a jogszerű utazást és kereskedelmet a két nemzet között.

Az amerikai vám- és határvédelem becslése szerint előreláthatólag 2025. március 31-én frissül az elektronikus utazási engedélyezési rendszer (ESTA) nevű online alkalmazás és mobilalkalmazás, amely lehetővé teszi Románia legtöbb állampolgára számára, hogy a VWP keretében legfeljebb 90 napra turisztikai vagy üzleti céllal az Egyesült Államokba utazzon anélkül, hogy előzetesen amerikai vízumot szerezne be. Ezek az engedélyek általában két évig érvényesek. Az érvényes B-1/B-2 vízummal rendelkező utazók továbbra is használhatják vízumukat az Egyesült Államokba való utazáshoz – közölte az amerikai belbiztonsági minisztérium, olvasható az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Import áfa időpont

Nagy Norbert

adószakértő

Pezsgő továbbértékesítése

Laczi Ferenc

igazságügyi jövedéki szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2025 január
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Együttműködő partnereink