adozona.hu
Az EU jogszabályt hagyott jóvá a járművek újrahasznosítására
//adozona.hu/altalanos/EU_jogszabaly_jarmu_ujrahasznositas_3ZWJXS
Az EU jogszabályt hagyott jóvá a járművek újrahasznosítására
Az Európai Unió Tanácsa rendeletet fogadott el a járművek tervezésére és a már működésképtelen járművek felhasználására vonatkozó követelményekről, az új szabályok célja, hogy az új járműveket úgy tervezzék meg és gyártsák, hogy figyelembe vegyék az alkatrészek újrafelhasználását, hasznosítását – közölte az uniós tanács hétfőn, tájékoztatott az MTI.
A tagállami kormányokat tömörítő testület brüsszeli közleménye szerint az új rendelet úgynevezett körforgásos követelményeket vezet be a járművek teljes életciklusára vonatkozóan a tervezéstől és a gyártástól a már működésképtelen járművek szétbontásáig.
A szabályok hatálybalépését követő hat év elteltével az új járművek gyártásához felhasznált műanyagok legalább 15 százalékának újrahasznosításból kell származnia. A végső cél a rendelet hatálybalépésétől számított 10 éven belül a 25 százalékos újrahasznosított műanyagarány elérése. Az újrahasznosított műanyagnak továbbá legalább 20 százalékát elhasználódott járművekből kell visszanyerni.
A gyártók pénzügyileg is felelőssé válnak járműveikért azok teljes életciklusa alatt, beleértve azt is, amikor azok hulladékká válnak. A gyártói felelősség magában foglalja a körforgásos tervezés előmozdítását, valamint az összes elhasználódott jármű ingyenes visszavételének és megfelelő kezelésének biztosítását.
A rendelet szerint amint egy jármű megfelel az elhasználódott jármű kritériumainak, át kell adni kezelésre egy engedélyezett létesítménynek, illetve nem értékesíthető újra használt járműként. A rendelet tiltja a közúti közlekedésre már nem alkalmas használt járművek exportját is, biztosítva, hogy az EU eleget tegyen azon kötelezettségvállalásainak, hogy ne járuljon hozzá a nem uniós országok szennyezéséhez, továbbá azért, hogy értékes alkatrészeket tartson meg a területén.
Az új rendelet a személygépkocsikra és a könnyű haszongépjárművekre vonatkozik, míg a nehézgépjárművekre, motorkerékpárokra és speciális célú járművekre korlátozottabb követelmények vonatkoznak majd.
A rendelet két évvel a kihirdetését követően lép hatályba – olvasható az MTI közleményében.
| Július 1-jétől emelkednek a parkolási díjak és csak mobiltelefon használatával lehet fizetni a parkolásért Budapesten |
Hozzászólások (0)