hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Döntött a parlament: radikális változások a szakképzésben

  • MTI

Az Országgyűlés ma elfogadta azokat a kiegészítő jogszabály-módosításokat, amelyekkel teljes körűvé válnak az új szakképzés törvényi keretfeltételei – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A szaktárca szerint az osztrák mintán alapuló rendszerben jobb, rugalmasabb, gyakorlatiasabb lesz a szakképzés, emelkedik az oktatók bére, ösztöndíjakat kapnak a tanulók.

Az ágazati törvénymódosítások értelmében a következő tanévtől átalakul a szakképzés intézményi szerkezete. A szakképző intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképző iskola. A technikum a minőségi szakmai oktatás helyszíne, az ötéves képzés egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit.

Matematikából, magyarból, történelemből és egy idegen nyelvből ugyanazt a tananyagtartalmat, ugyanolyan óraszámban kell elsajátítani, mint a gimnáziumban. Ezekből a közismereti tantárgyakból érettségi vizsgával zárul az oktatás. A technikumban érettségizőnek nem kell ötödik érettségi tantárgyat választania, mivel a szakmai vizsga – emelt szintű vizsgaként – beszámít az érettségi tantárgyai közé. Az öt év elvégzése után a tanuló egyszerre kapja kézhez az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet. A megszerezhető technikus szakképzettség középvezetői szintű ismereteket biztosít. Az itt végzettek jelentős előnyt élveznek majd a felsőoktatási felvételik, a szakirányú továbbtanulás során – ecseteli a minisztérium.

A szakképző iskola hároméves; az ágazati ismereteket adó első év után választanak szakmát a diákok.  A következő két évben duális képzés formájában, elsősorban vállalatoknál, vállalkozóknál lehet elsajátítani a szakmai ismereteket. A két rendszer egymásra épül majd, ezzel biztosítva az egész életen át tartó tanulás lehetőségét.    

A szakképző iskola és a technikum is ágazati alapoktatással indul, így ha egy diák meggondolja magát, és váltani szeretne a két iskolatípus között, az összehangolt ágazati tartalomnak köszönhetően az alapok megszerzése után ezt szabadon megteheti. Az alapozó képzés gyakorlatorientált ágazati alapvizsgával zárul, és a következő évben kezdődik a szakirányú oktatás.

Például a turizmus-vendéglátás ágazat esetében a cukrász, a fogadós-panziós, a pincér és a szakács alapszakmákat választó diákok együtt tanulják majd a vendéglátás alapjait, majd az alapvizsgát követően szakosodnak. Az iskolarendszeren belül megszerezhető alapszakmák rugalmasabb, rövidebb képzési idő alatt a felnőttek számára is elérhetőek lesznek. Két alapszakma megszerzése – akár felnőttkorban is – változatlanul ingyenes lesz.

A törvényi szabályozás elfogadásával 2020 júliusától átlagosan 30 százalékkal emelkedik a szakképzésben oktatók bére. Az éves szinten 35 milliárd forint többletforrással teljesítményalapú, versenyképes, motiváló bérezési rendszer alakítható ki a szektorban dolgozó közel 32 ezer szakember számára. Emelkednek az óraadók bérei is, amelyek egy minősítési rendszer bevezetésével párhuzamosan, fokozatosan a piaci szintet is elérhetik.

Az új ösztöndíjrendszer szerint a nappali képzésben tanulók általános ösztöndíjban részesülnek, amit tanulmányaik előrehaladtával munkabér válthat fel. Évente kétezer tehetséges tanuló hátrányos helyzetére és jó tanulmányi eredményére tekintettel külön támogatásra is jogosult lesz az Apáczai-ösztöndíj keretén belül.

A megerősített szakképzési rendszer célja, hogy a munkaerőpiacon értékes tudással bíró, felkészült fiatalok álljanak a hazai vállalkozások rendelkezésére, hozzájárulva ezzel a hosszabb távon is fenntartható gazdasági növekedéshez, a tovább javuló foglalkoztatáshoz – húzta alá közleményében az ITM.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Bt.-kültag járulékai

Széles Imre

tb-szakértő

Ügyvezető biztosítási jogviszonya

Széles Imre

tb-szakértő

Üzeltben nyilvántartott készpénz pénztárgép használat esetén

Szolnoki Béla

adószakértő, könyvvizsgáló

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2020 január
H K Sze Cs P Sz V
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2
hirdetés

exit_to_app Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

close