hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Diákmunkaprogram: tizenhatezer feletti jelentkező két hét alatt

  • MTI

A Nemzetgazdasági Minisztérium 300 millió forinttal 2,6 milliárd forintra bővítette a nyári diákmunka programra szánt összeget – mondta Cseresnyés Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 csatornán.

Az államtitkár elmondta, ilyen nagy mértékű érdeklődés az elmúlt 5 évben a diákmunka iránt még nem volt, több mint 16 ezren jelezték az első egy-két hétben, hogy dolgoznának az NGM által meghirdetett programban. 

A július elsejétől augusztus 31-éig tartó lehetősséggel várhatóan 26-29 ezer diák él majd. Az érdeklődők a kormányhivataloknál és járási hivataloknál jelentkezhetnek.

A programban a 16-25 év közötti nappali tagozatos diákok az önkormányzatoknál, önkormányzati intézményeknél vagy önkormányzati cégeknél kaphatnak munkalehetőséget. A fiatalokra elsősorban adminisztratív munkakörökben számítanak, de fizikai munka is előfordulhat.

A diákokat nem teljes munkaidőben foglalkoztatják, hanem 6 órában. A diákok bérét pedig a minimálbérhez vagy garantált bérminimumhoz arányosan igazítják.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Előfizetési csomagajánlataink:


Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!




További hasznos adózási információk

TÖBB MINT TÖRVÉNYTÁR!
Ezért érdemes előfizetni!

Kérdések és válaszok

Elbirtoklás: illeték

Surányi Imréné

okleveles közgazda

2019 december
H K Sze Cs P Sz V
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5
hirdetés

Ön korábban már belépett a HVG csoport egyik weboldalán. Ha szeretne ezen az oldalon is bejelentkezni, ezen a linken egy kattintással megteheti.

X