hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Diákmunka: egyetemisták maradhatnak munka nélkül

Egymásnak ellentmondó jogszabály miatt eshet el a diákmunkától közel százezer, jogviszonyát szüneteltető felsőoktatási hallgató - írja a Napi Gazdaság.

A tavaly nyári vizsgálatok jegyzőkönyvei szerint a revizorok az ellenőrzéskor a diákigazolványt csak érintőlegesen nézik, a véletlenszerűen kiválasztott diákoknál az adóhatóság nem elégszik meg a szövetkezettől kapott iskolalátogatási igazolvánnyal, minden esetben hivatalos levélben veszik fel a kapcsolatot az oktatási intézménnyel a státus ellenőrzése érdekében. Az Emmi ugyanakkor a felsőoktatási törvényre hivatkozik, e szerint arra is lehetőség van, hogy a hallgatói jogviszonyt a diákigazolvánnyal mint közokirattal tanúsítsák a hallgatók - írja a Napi Gazdaság.

A NAV tavaly ugyan csak egy "passzív" diák esetében állapított meg járulékfizetési kötelezettséget, de az ügyből az derült ki, hogy a hallgatói jogviszonyt másként határozza meg a NAV által is hivatkozott társadalombiztosítási, illetve a felsőoktatási törvény. Előbbi szerint csak hallgatói iskolaigazolással rendelkező, nappali tagozatos diákokat alkalmazhatnak az iskolaszövetkezetek járulékfizetési kötelezettség nélkül.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EU-s számla áfásan

Bunna Erika

adótanácsadó

Magyar–Japán egyezmény

Horváthné Szabó Beáta

adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink