hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Deloitte: átalakul az okostelefonok ipara és piaca

  • MTI

Átalakítja az okostelefonok iparát és piacát az, hogy egyre hosszabb lesz a készülékek élettartama – állapítja meg elemzésében a Deloitte Global, tette közzé az MTI.

A nemzetközi tanácsadó cég magyarországi tagvállalata az elemzésről közleményben tájékoztatta az MTI-t, amelyben kifejti: az okostelefonok egyre tartósabbak, szoftveres kiszolgálásuk szintén hosszabb, ugyanakkor drágábbak is, ezért nő a használt készülékek népszerűsége. A felújított okostelefonok piaca 2024-ig várhatóan évente 11,2 százalékkal bővül, ezzel eléri a 65 milliárd dollárt, 352 millió darabos forgalom mellett.

A változás legfontosabb eredményének a környezetterhelés csökkenését tekintik, ugyanis a fenntarthatóság szempontjából a gyártás a legkárosabb tevékenység. Az idén az okostelefonok 146 millió tonnás szén-dioxid-kibocsátásának 83 százaléka az 1,4 milliárd új készülék gyártásából, szállításából és első éves használatából származik majd. A már piacon lévő 3,1 milliárd használt eszköz működtetése, felújítása és egyéb folyamatai viszont mindössze 16 százalékot tesznek ki.

A környezetterhelés mértéke a megújuló energiaforrások kihasználásától is függ, az okostelefonok gyártása ugyanis rendkívül sok áramot fogyaszt – tették hozzá.

A hosszabb élettartam a közlemény szerint nemcsak a felhasználói szokásokat, hanem az iparág kilátásokat is átalakíthatja. Kevesebb értékesítés mellett az eladóknak új bevételi forrásokat kell találniuk, például médiaszolgáltatásokat értékesíthetnek, alkalmazásboltokat nyithatnak, és várhatóan az online tárhelyek iránti kereslet is erősödni fog. Az okostelefonok vásárlásához és lízingeléséhez kapcsolódó biztosítási díjak, pénzügyi termékek szintén megoldást jelenthetnek – írják.

A Deloitte ennek ellenére is számít drágulásra, de a gyártók fenntarthatósági kedvezményekkel csökkenthetik az áraikat – olvasható elemzésükben, áll az MTI közleményében.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Közhatalmi tevékenység díjának továbbhárítása – Áfa 2

dr. Juhász Péter

jogász-adószakértő

HÍD Adószakértő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt.

Fővárosi ipa-mentesség

Antretter Erzsébet

adószakértő, igazgató

Niveus Consulting Group Kft.

Járulékfizetés táppénz alatt

Széles Imre

tb-szakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink