Bűnszervezetben elkövetett pénzmosás miatt letartóztattak hét embert

  • MTI

Különösen jelentős értékre bűnszervezetben elkövetett pénzmosás miatt letartóztattak hét embert; a bűnszervezet két vezetője még szökésben van – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kedden a police.hu oldalon.

A közlemény szerint a KR NNI információkat tudott meg külföldi társhatóságoktól arról, hogy Magyarországon egy kiterjedt hálózat mossa tisztára a nemzetközi kábítószer-kereskedelemből és más bűncselekményekből befolyt összegeket.

A gyanú szerint a szervezetet egy szír származású magyar férfi, Maradini Talal, illetve szír társa, Youssef Mahmoud irányítja. A két férfi szökésben van, a nyomozók elfogatóparancsot adtak ki ellenük.

A bizonyítékok szerint a két férfi drogkereskedelemből és más illegális tevékenységekből befolyt pénzt juttattak ki Isztambulba, illetve Ciprusra, valamint pár alkalommal Görögországba is.

A pénzkötegek általában az Európai Unió országaiból vagy a balkáni térségből érkeztek gépkocsikban az e célra kialakított rejtekhelyeken keresztül Magyarországra, majd Budapesten, a VIII. kerületi Ganz-negyedben lévő illegális pénzváltóban nagyobb címletekre váltották, és onnan juttatták ki a célállomásra.

Az Adózóna válaszol: amit a NAV pénzmosás elleni kérdőívéről tudni kell

A behozatalt és a kivitelt is futárok végezték, akik a vezetőkkel általában telefonos applikáción keresztül tartották a kapcsolatot.

Az autós utak során előfordult, hogy a különböző rejtekhelyeken összesen 1 millió 600 ezer euró volt; a gépkocsikban ezeket a titkos tárolókat az egyik szír származású férfi alakította ki, illetve szüntette meg, ha arra később már nem volt szükség.

A légi úton szállított pénzt általában vákuumfóliázóval légmentesen becsomagolták, és feladós poggyászaikba, ruhák közé rejtették, így bőröndönként 260 és 880 ezer eurót csempésztek.

A rendőrök június 3-án csaptak le a bűnszervezetre: öt férfit és öt nőt különösen jelentős értékre, bűnszervezetben elkövetett pénzmosással, illetve bűnszervezetben részvétellel gyanúsítottak meg.

A hozzájuk tartozó ingatlanokban végzett kutatások során lefoglalták mobiltelefonjaikat, laptopjaikat, adathordozóikat, különböző iratokat, bőröndöket és a pénz rejtett szállításához használt csomagolóanyagokat, ágynemű-garnitúrákat.

Lefoglaltak továbbá 46 millió forint értékben 13 autót, 370 millió forintnak megfelelő pénzt és ingatlant, valamint bankszámlákon zároltak összesen 126 millió forintnyi vagyont.

A bíróság elrendelte hét gyanúsítottat letartóztatását, kettő bűnügyi felügyeletét, a tizedik szabadlábon védekezik.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

A turisztikai idénymunka fogalma

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Munkajog

dr. Hajdu-Dudás Mária

ügyvéd

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2026 június
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink