hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Brexit: újabb népszavazást követelnek brit cégvezetők

  • MTI

Közös levélben követelnek népszavazást a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről a brit üzleti szektor több tucatnyi nagyvállalatának vezetői a brit kormánytól. A Downing Street azonnal elvetette a kezdeményezést.

A 70 cégvezető által aláírt közös levél a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lapban jelenik meg, de lényegi részletei már szombat este nyilvánosságra kerültek.

Az aláírók szerint a brit üzleti közösségnek azt ígérték, hogy akkor is folytatódik a súrlódásmentes kereskedelmi forgalom az Európai Unióval, ha a brit EU-tagságról meghirdetett népszavazáson a választók a kilépésre voksolnak. Az ígéretek között szerepelt az is, hogy az Egyesült Királyság és az Európai Unió kapcsolatrendszerét ebben az esetben is a hosszú távú üzleti beruházások tervezéséhez szükséges bizonyosság jellemzi majd.

Az üzleti vezetők közös levele szerint az a javaslatcsomag azonban, amelyről a brit kormány és az Európai Bizottság jelenleg tárgyal, Theresa May miniszterelnök minden erőfeszítése ellenére „nagyon messze van” ezektől az ígéretektől.

A 2016 júniusában tartott referendumon a kilépésre szavazók kerültek szűk, 51,89 százalékos többségbe.

Az üzleti vezetők felhívása szerint a Brexit-folyamat elmúlt két évének bizonytalanságai miatt máris zuhan a beruházási aktivitás a brit gazdaságban.

Ugyanezt állapította meg új inflációs jelentésében a Bank of England.

A brit jegybank e héten kiadott negyedéves helyzetértékelése szerint az üzleti szektor által végrehajtott beruházások értéke az idei év eddigi szakaszában 15 százalékkal elmaradt attól a szinttől, amelyet a Bank of England monetáris tanácsa a brit EU-tagságról tartott népszavazás előtt erre az időszakra várt, és ez jórészt a Brexittel kapcsolatos bizonytalanságok erősödését tükrözi.

A Bank of England mindezt egybevetve zéróra csökkentette az üzleti beruházások értékének idei egész évi növekedésére adott előrejelzését az 1,75 százalékos növekedést valószínűsítő korábbi prognózisáról.

A folyamatra a jegybank kormányzója személyesen is felhívta már a figyelmet.

Mark Carney nemrégiben, egy üzleti rendezvényen elmondta: a beruházási érték százalékos növekedési üteme a többi fejlett ipari gazdaságban kétszámjegyű, a brit gazdaságban ugyanakkor „az egyszámjegyű tartomány alsó széle felé jár”.

A Brit Iparszövetség (CBI) legfrissebb felmérése szerint a Brexit-folyamatot övező bizonytalanságok miatt a brit vállalati szektor cégeinek 80 százaléka már hozott olyan döntést, amely negatívan érinti nagy-britanniai beruházási tevékenységét.

Az üzleti vezetők szombat este nyilvánosságra került közös felhívása szerint Nagy-Britannia a mára kialakult helyzetben „a romboló hatású kemény Brexit” kockázatával kénytelen szembenézni. Mivel ez nem szerepelt a választható lehetőségek között az EU-tagságról rendezett 2016-os referendum szavazólapján, „úgy gondoljuk, hogy a végső döntést ismét a nép kezébe kell adni” – áll a nyílt levélben.

Az üzleti vezetők közös felhívását a People's Vote – A nép voksa – nevű kampánycsoport szervezte. A csoport tavasszal alakult ismert közéleti személyiségek, politikusok és üzleti vezetők részvételével az újabb népszavazás kiharcolására.

A londoni miniszterelnöki hivatal már szombat este elvetette a kezdeményezést. A Downing Street szóvivője a BBC közszolgálati médiatársaságnak eljuttatott közleményében leszögezte, hogy „Theresa May álláspontja eddig is egyértelmű volt: nem lesz második népszavazás, a nép már 2016-ban voksolt”.

Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

EPR-díj számviteli elszámolása

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Irodaépületen reklámtábla elhelyezése

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Illetékmentesség apport esetén

Kneitner Lea

okleveles nemzetközi és igazságügyi adószakértő

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink