hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Brexit: az uralkodó jóváhagyásával életbe lépett a kilépésről szóló törvény

  • MTI

Törvényerőre emelkedett csütörtökön a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő megállapodás, miután a parlament által jóváhagyott egyezményt II. Erzsébet királynő jóváhagyta.

Az uralkodói jóváhagyásról – amely a törvény kihirdetésének felel meg – Nigel Evans, a londoni alsóház alelnöke csütörtök délután egymondatos szóbeli közleményben tájékoztatta a képviselőket.
    
A Brexit-megállapodás törvénybe iktatását célzó tervezet parlamenti tárgyalása szerda este zárult le. Az alsóház már két hete kényelmes többséggel, 330-231 arányban elfogadta a Brexit-egyezmény ratifikálásához szükséges tervezetet, amely ezután a felső kamara, a Lordok Háza elé került.
    
A főrendi tagokból álló, nem választott felsőház több olyan módosítást csatolt a Brexit-törvénytervezethez, amely ellenkezik a Boris Johnson miniszterelnök vezette konzervatív párti kormány szándékaival. Így az alsóház szerda délután ismét napirendre vette a tervezetet, és alig két óra alatt sorban, minden alkalommal jelentős többséggel kiszavazta belőle a felsőházi módosításokat.
    
Ezután a tervezet – a félhivatalos zsargonban parlamenti pingpongnak nevezett eljárás keretében – visszakerült a Lordok Háza elé.
    
A felsőház kitarthatott volna az általa kezdeményezett módosítások mellett, vagy ragaszkodhatott volna valamilyen kompromisszumos megoldáshoz, és akkor a Brexit-törvénytervezet még néhányszor megjárta volna a két ház közötti utat.
    
Szerda este azonban a felsőházi tagok erről a lehetőségről lemondtak, és a kiszavazott módosítások újbóli beillesztése nélkül átengedték a tervezetet.
    
Így a parlamenti tárgyalás szerdán késő este véget ért, és II. Erzsébet királynő formális hozzájárulásával a Brexit-megállapodást törvénybe iktató jogszabály csütörtökön életbe lépett.
    
Ezzel véglegessé vált az is, hogy az Egyesült Királyság a Brexit jelenleg érvényes határnapján, vagyis jövő pénteken brit idő szerint 23 órakor – közép-európai idő szerint éjfélkor – rendezett módon, ratifikált megállapodással kilép az Európai Unióból.
    
Boris Johnson a Brexit-megállapodás parlamenti tárgyalásának lezárulta alkalmából tett - a Downing Street által csütörtök hajnalban ismertetett – nyilatkozatában maga is hangsúlyozta: az a tény, hogy a parlament elfogadta a Brexit-törvényt, azt jelenti, hogy az Egyesült Királyság január 31-én távozik az EU-ból. Johnson úgy fogalmazott: voltak olyan időszakok, amikor "úgy tűnt, hogy soha nem lépjük át a Brexit célvonalát, ám ezt most megtettük". A kormányfő szerint ez lehetővé teszi, hogy az ország maga mögött hagyja az elmúlt három év gyűlölködését és megosztottságát, és a ragyogó, izgalmas jövőre összpontosítson.
    
A Downing Street tájékoztatása szerint a kilépési megállapodást Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint brit részről Boris Johnson kormányfő várhatóan már a következő napokban aláírja.
    
A londoni miniszterelnöki hivatal szóvivője szerint az Európai Parlament január 29-én szavaz a kilépési megállapodásról.
    
Johnson hivatala szerint amint az összes formális jogi aktus befejeződött, Dominic Raab brit külügyminiszter aláírja a Brexit-megállapodás ratifikációs okmányát, amelyet Brüsszelben még a kilépés napja előtt letétbe helyeznek.

Az Egyesült Királyság európai uniós tagságnak megszűnéséről (Brexit) szóló megállapodást pénteken Brüsszelben aláírta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint Charles Michel, az Európai Tanács elnöke.

Az aláírásra azután került sor, hogy az Európai Parlament (EP) alkotmányügyi bizottsága (AFCO) csütörtökön – a témáról folytatott vitát követő szavazáson – nagy többséggel elfogadta jelentését, amelyben azt ajánlja az EP egészének, hogy jövő héten esedékes brüsszeli plenáris ülésén fogadja el a kilépési megállapodást annak érdekében, hogy Nagy-Britannia uniós tagsága rendezett módon szűnhessen meg.

A két uniós intézmény vezetőjének jóváhagyása nyomán a szöveget az Európai Parlament is ratifikálhatja január 29-i plenáris ülésén, és azt követően még az uniós tagországok kormányainak képviselőiből álló Tanácsnak is végérvényesen el kell fogadnia.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Növénybiztosítás díjbekérő, számla?

Nagy Norbert

adószakértő

Autóbérlés 3. országbelinek

Bunna Erika

adótanácsadó

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink