adozona.hu
Börtöntöltelék és rablópecsenye – itt a sittes étterem
//adozona.hu/altalanos/Bortontoltelek_es_rablopecsenye__itt_a_sitt_XOTBYV
Börtöntöltelék és rablópecsenye – itt a sittes étterem
Az elítéltek által üzemeltetett, nyilvános vendéglő nyílik a hírhedt római Rebibbia börtönben, ahol maffiózókat, terroristákat és más veszélyes bűnözőket tartanak fogva szigorú őrizet mellett.
Az Uccelli in gabbia (Madarak kalitkában) nevű étteremben a fogvatartottak készítik el az ételeket, ők is szolgálnak fel, de csak olyanok, akik csekélyebb súlyú bűncselekmény miatt kerültek rács mögé, és nem számítanak veszélyesnek. A felszolgált ételekhez használt alapanyagok egy részét is a börtönben állítják elő. A menüt hivatásos szakácsok állítják össze.
A La Repubblica című római lap csütörtöki cikke szerint a 80 férőhelyes börtönvendéglő egyelőre csak pénteki napokon és csak június-júliusban működik.
Aki itt akar étkezni, annak legalább három napra előre kell helyet foglalnia, és okostelefont vagy kamerát nem vihet be.
Az éttermet a fegyintézet azon kertes részében alakították ki, ahol hozzátartozóikkal találkozhatnak az elítéltek. Az éttermet azonban a fogvatartottak családtagjai nem látogathatják, sem olyanok, akiket valamilyen okból nyilvántart a rendőrség.
A kezdeményezéssel lehetőséget akarunk adni az elítélteknek, hogy dolgozzanak, és fel akarjuk számolni azt az előítéletet is, hogy a bűnözők menthetetlenek – mondta Luciano Pantarotto, a börtönéttermet működtető Men at Work szociális szövetkezet elnöke.
A projektet a római önkormányzat is támogatja. Virginia Raggi főpolgármester tavaly már megkezdte az elítéltek bevonását a városi parkok gondozásába, amelyben maximálisan két évre elítélt és jó magaviseletű rabok vehetnek részt.
Ön már az előfizetőnk?
exit_to_app Lépjen be a cikk elolvasásáhozÖn még nem rendelkezik előfizetéssel?
Tovább az előfizetéshezVálassza az Ön számára legkedvezőbb előfizetési csomagajánlatunkat!
start |
max |
prémium kredit |
|
---|---|---|---|
Adózóna 365 napos előfizetés |
|||
Különszámok | A különszámok digitálisan is elérhetők! |
A különszámok digitálisan is elérhetők! |
|
HVG Adó 2025 | |||
HVG TB 2025 | |||
HVG Munkajog 2025 | |||
Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2) Éves garantált kreditpontok (minimum 16+16+2)Az Adózóna Prémium Kredit vagy Extra csomagok megrendelésével egy tetszőleges személy garantált minimum 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult a System Media Kft-nél. 2025-ös elszámolási évre szóló kreditpontok. X
|
|||
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok
Az előfizetési időszakban megrendezett Adózóna webináriumok
Az Adózóna Max, Prémium-Kredit és Extra csomagok tartalmazzák az Adózóna által szervezett valamennyi webináriumot, amely az előfizetés időszakában kerül meghirdetésre. Ízelítőként 2024 rendezvényei: 2023 rendezvényei: X
|
|||
Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihoz.
Részletek >>
Hozzáférés az Útmutató cégvezetőknek kiadvány tartalmaihozAz Adózóna előfizetői ingyenesen jutnak hozzá az Útmutató cégvezetőknek című kiadvány tartalmaihoz. A hozzáférést befizetés után automatikusan aktiváljuk, az eddig megjelent cikkek a https://hvg.hu/360/Utmutato-cegvezetoknek oldalon érhetők el. X
|
|||
Ár (nettó + 27% Áfa) * Az előfizetés éves díja egyösszegben fizetendő! |
3 500 Ft + áfa / hó* éves díj 41 990 Ft + áfa* (bruttó: 53 327 Ft) |
4 333 Ft + áfa / hó* éves díj 51 990 Ft + áfa* (bruttó: 66 027 Ft) |
5 583 Ft + áfa / hó* éves díj 66 990 Ft + áfa* (bruttó: 85 077 Ft) |
Megrendelem
Részletek
A START előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
Megrendelem
Részletek
A MAX előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
Megrendelem
Részletek
A PRÉMIUM KREDIT előfizetéshez az alábbi szolgáltatásokat biztosítjuk
X
|
|
14 napig ingyen | Kipróbálom | Kipróbálom | Kipróbálom |
Kreditpont: Ha ön az Adózóna Prémium Kredit csomagra fizet elő, akkor egy tetszőleges személy további 16+16+2 kreditpont megszerzésére jogosult. Részletek »
Hozzászólások (0)