hourglass_empty Ez a cikk több mint 30 napja íródott, ezért előfordulhat, hogy a benne lévő információk már nem aktuálisak! Témába vágó friss cikkekért használja a keresőt

Az ország életét megbénító tüntetések zajlanak Libanonban a tervezett új adók ellen

  • MTI

Az ország életét megbénító tüntetések zajlanak már második napja Libanonban új adók ellen, amelyeket a súlyos gazdasági válság miatt akar bevezetni a kormány.

Pénteken több száz ember autógumik égetésével, barikádok emelésével megbénította a legforgalmasabb utak és kereszteződések forgalmát. Ezen a napon már nem nyitott ki sok iskola, bank és üzlet. A bejrúti nemzetközi repülőtér is megközelíthetetlen közúton. Helyenként összecsapások voltak a rendőrség és az erőszakos tüntetők között. Hivatalos adat szerint mintegy 60 rendőr megsérült, és rajtuk kívül sok civil.
    
A csütörtöki tüntetések és zavargások során meghalt két szíriai munkás, aki bent rekedt egy felgyújtott üzletben. A demonstrációk gyorsan terebélyesedtek olyan naggyá, amekkora kevés volt az idén az országban.
    
Az új adók egyebek között az internetalapú telefonbeszélgetésekre vonatkoznak, de a dohánytermékekre és az üzemanyagokra is.
    
A gazdasági válság után a tüntetések politikai válságba is süllyeszthetik az országot, amelynek még súlyosabb hatása lehet a gazdaságra – állapította meg az AP hírügynökség.
Hozzon ki többet az Adózónából!
Előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink teljes terjedelmükben olvashatják cikkeinket, emellett többek között elérik a Kérdések és Válaszok archívum valamennyi válaszát, és kérdezhetnek szakértőinktől is.

Hozzászólások (0)

Új hozzászólás

Kérjük, hogy szakértőinknek szóló kérdését ne kommentben tegye fel! Használja helyette a kérdés-válasz funkciót, kérdésében hivatkozzon az érintett írásra, lehetőleg annak URL-jét is megadva. A választ csak így tudjuk garantálni. Köszönjük!
Az Adózóna moderálási alapelveit ITT találja.




További hasznos adózási információk

NE HAGYJA KI!
Ezért érdemes előfizetni!
PODCAST

Kérdések és válaszok

Számla befogadása német magánszemélytől

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Áfa-visszaigénylés alanyi/tárgyi mentes kft.-ként

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Fordított áfás számlák, áfabevallás

dr. Bartha László

adójogi szakjogász

Szakértőink

Szakmai kérdésekre professzionális válaszok képzett szakértőinktől

2024 április
H K Sze Cs P Sz V
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Együttműködő partnereink